A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) kezelésében álló vásárosnaményi szennyvíztelep

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) kezelésében álló vásárosnaményi szennyvíztelep

Alfahír

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) több olyan szennyvízkezelést és vízügyi infrastruktúrás korszerűsítő uniós projektet vizsgált, amelyeknél a gyanú szerint visszaéltek az uniós forrásokkal. A Telex beszámolója szerint az OLAF nyomozói több ügyet tártak fel – Magyarország is érintett – , és megállapításuk szerint összesen 19,5 millió eurót csaltak ki az uniós adófizetőktől.

A magyar ügyben, városnevet nem említve az írta az OLAF, hogy ívóvízminőség-javítást célzó projektnél csaltak. Az OLAF bizonyítékai szerint változatlan maradt a vízkezelési technológia, nincs hatása a vízminőségre, pedig ez a finanszírozás alapfeltétele volt. Az OLAF ezért 1,3 millió eurót kér vissza a projektpartnerektől.

A héten Mohácsról derült ki, hogy nyomozást folytat ott az OLAF. 

Az OLAF Mohácson indított nyomozást

Uniós pénzek szabálytalan kifizetésének gyanúja miatt indított nyomozást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Mohácsi Önkormányzatnál a helyi ellenzék feljelentése alapján. A polgármester viszont úgy látja, az ellenzék túlzásokba esett és az OLAF emberei alig tekintettek bele az aktákba.

A Telex írásban kereste meg az Európai Csalás Elleni Hivatalt, hogy megtudják, Mohács érintett-e a a vízminőségi ügyben.

Az OLAF négy vizsgálatot zárt le a víz- és szennyvízlétesítmények korszerűsítési projektjeivel kapcsolatban. A megállapítások a hamis dokumentumok benyújtásától vagy az uniós finanszírozás támogathatósági feltételeinek nem teljesítésétől kezdve a megépített, de soha nem működő tisztítóberendezésekig terjedtek. Az ilyen típusú létesítmények célja a tiszta víz biztosítása, valamint a polgárok és a környezet védelme a szennyeződésektől. Az a tény, hogy az OLAF feltárta ezeket a feltételezett csalásokat, azt jelenti, hogy a pénzek visszakerülhetnek az uniós költségvetésbe, és a polgárok javára, nem pedig a csalók meggazdagodására fordíthatók. Összesen több mint 19,5 millió eurót javasoltak behajtásra a négy eset kapcsán

- mondta Ville Itälä, az OLAF főigazgatója.

Az OLAF hasonló visszaéléseket tárt fel Bulgáriában és Romániában is.