Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

6,9 milliárd dollárért ad el Tesla-részvényeket Elon Musk a Twitter-per előtt

Ilyen, amikor a világ leggazdagabb embere biztonsági tartalékot halmoz fel.

6,9 milliárd dollár értékben adott el Tesla részvényeket a vállalat alapító-tulajdonosa, Elon Musk – írta meg a Guardian. Musk azt mondta, azért döntött az eladás mellett, mert ha elveszíti a Twitter elleni pert és mégis meg kell vennie a közösségi platformot, akkor szüksége lesz erre a pénzre is.

Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, hosszú huzavona után Musk először bejelentette, hogy megveszi a Twittert, majd júliusban közölte, hogy mégsem hajlandó 44 milliárd dollárt költeni egy olyan platformra, amiről még annak alkotói sem tudják, hány hamis profil található rajta. A Twitter azonban pert indított a világ leggazdagabb embere ellen, a cég igazgatótanácsa azt követeli Musktól, hogy tegyen eleget annak a szerződésnek, amit korábban aláírt.

A Musk kontra Twitter per októberben kezdődik Delaware államban.