Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

A kormány megemelte a távhőárakat, Szombathely már jelezte, hogy állami segítség nélkül működésképtelenek lesznek

A szombathelyi polgármester szerint a Megyei Jogú Városok Szövetségének legutóbbi ülésén még a fideszes városvezetők is egyetértettek, hogy a kormány hozta őket nehéz helyzetbe, így az államnak kell konpenzációt adnia.

A kormány a péntek esti Magyar Közlönyben tette közzé azt az új ártáblát, amely szerint Szombathelynek a korábbinál tizenkétszer többet kell fizetnie a távhőért – olvasható az ugytudjuk.hu cikkében

A kormány megemelte a távhőárakat, Szombathely már jelezte, hogy állami segítség nélkül működésképtelenek lesznek

Fotó: Facebook/Dr. Nemény András

Ez számokra lefordítva azt jelenti, hogy az eddigi 4100 forint helyett 51 456 forintot kell gigajoulonként kifizetnie az önkormányzatnak. 

A lap kérdésére Nemény András (Éljen Szombathely! formáció) polgármester elmondta, a "mostani drágulás összességében milliárdos nagyságrendű pluszkiadást jelent a városnak", ezt pedig az önkormányzat nem fogja tudni kigazdálkodni.

Nemény szerint a Megyei Jogú Városok Szövetségének "legutóbbi ülésén minden polgármester, beleértve a fideszes kollégáimat is, azon a véleményen volt, hogy az állam a legrosszabb tőzsdei áron jegyezte le a gáz beszerzését."

Kijelentette, mindannyian egyetértettek abban, hogy ha már az állam hozta ilyen nehéz helyzetbe őket, akkor ezt neki is kell kezelnie, vagyis megfelelő mértékű kompenzációt kell adnia az önkormányzatoknak. 

Ha nem lesz kompenzáció, akkor

"Szombathely egészen biztos, hogy működésképtelen lesz. A kormány most ugyanazt a metódust szeretné alkalmazni, mint a koronavírus-járvány után, vagyis, hogy a városvezetőkkel egyesével tárgyalnának. Ez azonban olyan hosszan húzná el a folyamatot, hogy nem tudnánk, meddig, és hogyan tervezzünk. Az biztos, hogy ezt a helyzetet nem mi teremtettük, és égető az állami beavatkozás”

– mondta el a lapnak a polgármester.