Rendkívül nagy érdeklődés mellett, több mint 120 ezer gyerek részvételével indul hétfőn az Állatvédelmi témahét, amelynek fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter.
A december 5. és 9. között online, illetve külső helyszíneken is megvalósul az egyhetes közoktatási kezdeményezés, melyben hangsúlyt fektettek az állatokkal való helyes bánásmódra és a fenntartható állatvédelemre.
A pedagógusok és civil szervezetek részvételével az oktatás az óvodás, általános iskolás és középiskolás korosztály szemléletformálására fókuszál.
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a felelős állattartásra való nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni, hiszen a ma generációja a jövő állattartója.
A Magyar Állatkertek Szövetsége és az Országos Rendőr-főkapitányság közreműködésével az online oktatás mellett az MTI szerint a gyermekek számos izgalmas külső tevékenységen is részt vehetnek, de a kutyasétáltatás és menhelylátogatás is része a programnak.