Suedi Murakazit már október végén elengedték, de Donyecket nem tudta elhagyni, mert nem voltak nála a papírjai.
„Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok február óta tartanak, az orosz erők több ezer civil életének vetettek véget. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.
Elengedték az oroszok azt a 35 éves amerikai állampolgárt, akit még nyáron fogtak el Herszonban – írja a Guardian. Suedi Murekezit június tizedikén vették őrizetbe, majd több donyecki börtönben raboskodott. Murekezi három éve élt Herszonban.
A férfi több mint négy hónapot töltött börtönben, a Guardiannek azt mondta, hogy október 28-án bocsátották szabadon, indoklás nélkül. Azonban Donyecket elhagyni nem tudta, mert semmilyen irata nem volt nála.
A férfi elmondása szerint a donyecki börtönökben többségében olyan cellatársai voltak, akik külföldi, nem ukrán állampolgárok. Ő maga nem érti, miért került börtönbe, hiszen nem vett részt a harcokban. Ezt elmondása szerint az oroszok is gyorsan megértették, ennek ellenére is fogva tartották.
Földes András kollégánk nemrégiben Ukrajnában forgatott, filmjét ide kattintva tudja megnézni: