Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Az utórengések miatt a mentőcsapatok is veszélyben vannak

Készen áll a törökországi indulásra a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport Közalapítvány. A korábban Mancs kutyával is elhíresült Spider Mentőcsoportként ismert szervezet vezetője, Lehoczki László az Index kérdésére elmondta, már keresték őket Törökországból, ahol korábbi katasztrófák esetében már bizonyítottak és most is készen állnak az indulásra.

Hivatalosan a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának égisze alatt működő HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services), vagyis a hivatásos kutató-mentősök segítségét ajánlotta fel az állam. Attól függően, hogy mikor tudják a  repülőjáratot megszervezni, a csapat ma vagy legkésőbb holnap indul a katasztrófa sújtotta területre.

Veszélyes küldetés

Miután az állam átvette a kezdeményezést, véleményes, hogy a Lehoczki László által vezetett csapat is utazik-e. Jelenleg nagy a valószínűsége annak, hogy igen, ezért folyamatosan szervezik az utat. A felkérés a török fél részéről már megérkezett, a csapat szívesen segít még akkor is, ha esetleg saját költségen kell fedezniük az utazást.

Minden perc elvesztegetett idő, ezért fontos lenne, ha minél hamarabb indulhatnánk

– mondta Lehoczki László. A miskolciak korábban már jártak abban az övezetben szintén egy földrengés miatt.

A keresőkutyáik kivételes képességekkel rendelkeznek, mindannyian képesek jelezni a romok alatt élőket és az elhunytakat is. Azt, hogy milyen jelzéssel, attól függ, a vezetőik mire képezték ki őket. A bizonytalansági tényezőt csak az adja, hogy a kutyák a hat órán belül meghaltakat is élőként jelzi.

A legnagyobb veszélyességi faktort az utórengések jelentik.  Volt már arra példa, hogy a miskolci csapatnak hazafelé tartva vissza kellett fordulniuk, mert egy másik keresőcsapat éppen a romok között dolgozott és egy utórengés őket is betemette, így a mentőket is menteni kellett.

Lehoczki László érdeklődésünkre elmondta, van arra esély, hogy napokkal a katasztrófa után is találnak túlélőket a romok alatt. Igaz, ahogy telik az idő, erre egyre kevesebb az esély. Sok múlik azon, ki mennyire sérült meg, mennyire erős a vérzés, hogy tudja elviselni a stresszt, a szorongást, leküzdeni a félelmet.

Nyáron van esély arra, hogy akár tíz nappal a tragédia után is találjanak túlélőket. Most azonban éjszakánként azon a területen is nulla fok körüli a hőmérséklet, ezért a romok alatt rekedteknek a túlélési esélye minden eltelt nappal négyzetesen csökken

– mondta Lehoczki László az Indexnek.

Hatalmas pusztítás Törökországban

Több erős földrengés is megrázta Törökországot és Szíriát hétfő hajnalban, a legnagyobb rengésnél 7,8-as erősséget mértek, majd nem sokkal fél 12 előtt újabb erős, 7,7-es magnitúdójú földmozgást észleltek Törökországban. A tragédiában már több mint 2300-an haltak és 2600-en sérültek meg. A török hatóságok 4-es szintű vészhelyzetet hirdettek, ami azt jelenti, hogy nemzetközi segítséget kérnek a mentéshez. 

A rengések Szíria északi részét is sújtották, a beszámolók szerint Aleppóban is több ház összedőlt. A halálos áldozatok száma már több mint 380-ra emelkedett Szíriában, míg a sérülteké ezerre.

A külügyminisztériumnak egyetlen olyan magyar személyről van tudomása, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatosan tartják a kapcsolatot. Szijjártó Péter délután fél 3-kor közölte: a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata Törökországban van, velük a nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll, az esti órákban Isztambulból fognak hazautazni.

Jeleztük a Törökországban tartózkodó magyar állampolgároknak, akik közül 213 jelentkezett konzuli védelemre, hogy az ország mely területeit ne látogassák. Egy olyan magyar személyről van egyelőre tudomásunk, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatos a kapcsolat. Azt kérem, ha van olyan magyar állampolgár, akiről tudomásuk van, hogy katasztrófa által sújtott területen van, jelezzék! A konzuli védelemre jelentkezettek között egyelőre ilyen személy nincs

– mondta a külügyminiszter.

(Borítókép: Mentőcsapat egy összedőlt épületnél Törökországban 2023. február 6-án. Fotó:  Eren Bozkurt / Anadolu Agency / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.