Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Azt sem tudjuk, ki volt, mégis legendák százai fűződnek hozzá

GettyImages-173456416

Kevés olyan ember van, kinek életéről sokkal kevesebbet tudni, mint a róla kialakult legendákról – szent Miklós, azaz a Mikulás azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik.

A történelmi Szent Miklós életéről kevés dokumentált adat áll rendelkezésre – az életéről szóló források egyrészt a krétai Andrástól származnak 700 körülről, másrészt egy János nevű konstantinápolyi szerzetestől.

Miklós valószínűleg 270 és 286 között született Patara kisvárosban, „hírnevet” pedig azután szerzett, hogy a szüleitől örökölt vagyonát szétosztotta a szegények között. Egyesek szerint a gyógyszertárosok és a hajósok védelmezője volt, de emellett segítette a szegény gyermekeket is, ezért szentnek tartották őt. Cselekedeteinek legendája mára igazi kultusszá nőtte ki magát, december 5-én este ugyanis minden gyerek a Mikulást várja – tudja-e azonban, hogy hogyan alakult ki ez a népszokás? Tesztelje velünk tudását!

Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

(Borítókép: Szent Miklós. Fotó:  DeAgostini / Getty Images)