Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Bányik hatalmas csatákat vívott, kétszer is asztalhoz áll a fináléban

Soha rosszabb előjeleket a finálé előtt, mint a szombati játéknapon, ugyanis már a legjobb nyolc között eldőlt, hogy női egyesben és párosban, illetve férfi párosban biztosan lesz magyar résztvevője a vasárnapi döntőknek. Ám az csak később derült ki, hogy „házidöntőkre” is sor kerül.

Férfi egyesben összejött a meglepetés a negyeddöntőben, ugyanis Katz Balázs 2–1-re nyert az első kiemelt Blázsovics Ádám ellen, ám az elődöntőben a lengyel Duszak búcsúztatta. A másik ágon hatalmas csatát vívott Bányik Csaba a román színekben versenyző Györgydeák Apor ellen, amit végül látványos, és izgalmas meccsen Bányik nyert meg 2–1-re.

Pár perc pihenő után azonban újra asztalhoz állt Katz Balázzsal, és újabb hatalmas meccset vívott az első helyen kiemelt szerb Marojevic/Mitro duó ellen, amelyet a magyar kettős nyert 2–1-re. Az már ezelőtt a meccs előtt eldőlt, hogy a finálé résztvevője lesz a Cseri Soma/Velkey Balázs páros is, akik 2–0-ra nyertek egy másik magyar kettős ellen.

A nap hőse mindenképpen Bányik Csaba volt, aki két döntőben is asztalhoz áll vasárnap.

Nagyon fárasztó nap volt, 9.40-kor kezdtem és 17 órakor fejeztem be az utolsó meccset, ráadásul ki-ki meccseken, két kategóriában kellett játszanom. Elfáradtam, de ez most kellemes fáradtság. Egyéniben nem tudtam hova pozicionálni magamat, nem az én kategóriám, ezért nagyon örülök, hogy döntős vagyok. Párosban tudtam, hogy a kiemeléstől függetlenül jók vagyunk, és abban is reménykedtünk, hogy a szerbeknél jobbak leszünk. Vasárnap nemcsak az nagy szó, hogy magyar döntő lesz, de egy klubtól is érkeztünk, a Phoenix Teqball Akadémiáról. Ez egyrészt büszkeséggel tölt el, másrészt pedig győzni szeretnénk.

Szombaton az egyik legizgalmasabb meccset a Cseri, Velkey páros játszotta:

Nagy lendületet kaptunk a negyeddöntő után, mert az volt életem eddigi legjobb meccse. Tulajdonképpen nem is emlékszem, hogy mi történt az első szett után, csak az utolsó labda volt meg, hogy bement, örültünk és elődöntőbe jutottunk. Ott már vitt előre a lelkesedés. Nekem ez az első nagyobb eredményem, így az érem színétől függetlenül boldog vagyok. Szurkolutunk nagyon a Bányik, Katz párosnak, mert szerettünk volna házidöntőt, ami végül össze is jött. Annak ellenére, hogy ez a második közös versenyünk, jó párosnak gondolom magunkat, hiszen Krakkóban nyolcadikok lettünk, most meg döntősök.

A hölgyeknél az egyik ág előrevetítette, hogy a döntőben biztosan lesz magyar ebben a számban, ugyanis az Ács/Kóta duó a Janicsek/Vasas kettős az ellen lépett asztalhoz, és nyert 2–0-ra. A másik ágon is mondhatni magyarok küzdöttek a fináléért, igaz az Izsák/Nagy páros ellenfele az erdélyi, de román színekben versenyző Barabás/Dakó kettős volt. Nem volt lefutott meccs, ám Izsákék végül 2–1-re győztek.

Egyéniben is biztos, volt a magyar döntős, hiszen Izsák Anna Janicsek Zsanettel elődöntőzött és végül utóbbi nyert 2–1-re, míg a másik ágon Carolyn Greco szoros csatában, de végül fináléba jutott honfitársunk Nagy Boglárka ellen.

Vegyespárosban a második kiemelt Bakó Ádám/Vasas Lea kettős az erdélyi Kristály Hunor/Dakó Katalin ellen küzdött a döntőért. A hazai páros magabiztos, 2–0-s győzelmet aratott. A fináléban az első helyen rangsorolt Mitro/Umicevic szerb duó várja a mieinket.

A bronzmeccsek vasárnap, a zárónapon 9:15-től kezdődnek, majd 13:40-kor megnyitóünnepség, és 14 órától döntők. Ronaldinho és Lisztes Krisztián a gálamérkőzéssel az első három aranymecss után következik, melyeket két további döntő követ, utánunk azonnal eredményhirdetés.

A teqball már nem csupán egy sportág

Borsányi Gábor, a FITEQ elnöke és Huszár Viktor, a FITEQ Végrehajtó Bizottságának elnöke is beszédet mondott a European Teqball Tour budapesti állomásának sajtótájékoztatóján. A torna egyben a jövő évi, lengyelországi Európa Játékok első kvalifikációs versenye is.

Borsányi Gábor, a FITEQ elnöke, a teqball társalapítója is külön kiemelte, mennyivel előrébb jutott a sportág rövid történelme során: „A játék minősége szemmel láthatóan sokat változott, jóval látványosabbá vált, mint a kezdetekben. Óriási öröm számunkra, hogy a magyar állam támogatásának köszönhetően ismét Budapesten rendezhetünk meg egy ilyen rangos tornát, a sportág pedig hazánkban is kifejezetten nagy népszerűségnek örvend. Abból a szempontból is különleges a rendezvény, hogy Budapesten minden kategóriában versenyezhetnek a sportolók, a női és férfi egyéni és páros küzdelmei mellett vegyespárosban is összemérhetik tudásukat az indulók. Hosszú évek munkájának köszönhetően, a nemzetközi szövetség immáron 147 nemzeti szövetséget tudhat a sorai között, de természetesen a további terjeszkedés a cél. Reméljük, hogy a tagság bővülésének és a sportág fejlettségének eredményeként, 2028-ban akár már az olimpiai programban is szerepelhet a teqball, ezáltal még magasabb szintre juttatva ezt a 100 százalékban magyar sportinnovációt.”

Huszár Viktor, a FITEQ Végrehajtó Bizottságának elnöke szerint, a teqball már nem csupán sportág, hanem egy igazi mozgalommá nőtte ki magát. „Olyan lehetőség a foci iránt érdeklődő fiatalok számára, amely kiugrást jelenthet, ha megfelelő céltudatossággal és kitartással párosul. Mi sem bizonyítja jobban a sportág népszerűségét, mint a sztárok és csapatok, akik szabadidejükben, vagy az edzések kiegészítéseként iktatják be a teqballt a mindennapjaikba. Külön öröm számunkra, hogy a sportág legnagyobb támogatói között tudhatjuk a brazil futball legendáját, Ronaldinhót, aki gyakorlatilag már családtagnak számít nálunk. Az eseményt számos országban sugározzák, titka pedig az univerzalitásában rejlik: strandon, beltéren és városi környezetben is játszható, csak egy labda és egy asztal kell hozzá.”