Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Biró Ferenc: „Mindent elkövetek azért, hogy az uniós adófizetők minden egyes eurócentjét szabályosan költsék el”

Interjút adott a Telexnek az Integritás Hatóság vezetője. Állítja: a korrupcióról elég annyit tudni, „hogy nem kell csinálni”.

„Lelkiismereti okokból, szolgálatból” – így válaszolt az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc, amikor a Telex arról kérdezte, miért döntött úgy, hogy megpályázza a hatóság elnöki posztját. Biró saját elmondása szerint csupán október 25-én, fél órával a leadási határidő előtt töltötte fel saját pályázatát, miután egyetértett családjával abban, hogy ő lehetne a jó ember erre a posztra.

Szerinte beleillik a pályájába a korrupciót üldözni hivatott szervezet vezetése: eddig is közbeszerzésekkel foglalkozott, „csak a másik oldalon, az indulók felől”, „ugyanakkor régóta szerettem volna valami érdemi feladattal szolgálni az országot”.

Az Integritás Hatóságnak egyelőre nincs saját székháza, a Telex az interjút az Európai támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) Bartók Béla úti székházában vette fel. Biró erről azt mondta, „ez csak egy átmeneti megoldás, (…) a végleges helyszínt még keressük”. „Azért mi tényleg a nulláról rakjuk össze a hatóságot. Novák Katalin köztársasági elnök asszony alig egy hónapja, november 4-én nevezett ki, és én magam is csak egy nappal előtte tudtam meg, hogy a pályázatom alapján engem jelöltek elnöknek” – jegyezte meg.

Biró arról beszélt, Windisch László, az Állai Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hívta fel, azonban csak személyesen közölte, hogy őt választották ki a hatóság vezetésére. A kinevezését intenzív három hét követte: két elnökhelyettesével elmondása szerint éjt nappallá téve azon dolgoztak, hogy felállítsák a hatóságot. Jelenleg 13-an vannak, azonban a következő hetekben nőni fog a létszámuk, „a második negyedév elejére állunk fel teljesen”.

Az Integritás Hatóság elnöke azt mondta, ugyan kaptak már 150 pályázatot, de volt kollégáit is hívta. A Telex külön rákérdezett arra is, hogy költségvetésük – amit egyébként a Pénzügyminisztériumnak kell jóváhagynia – eszerint engedi-e, hogy fizetésben felvegyék a versenyt a legnagyobb magyar könyvelőcégek béreivel. „A hatóság alapvetően egy – értse jól – cost center, azaz pénzbe fog kerülni. Én pedig mindent elkövetek azért, hogy az uniós adófizetők minden egyes eurócentjét szabályosan költsék el” – jelentette ki Biró.

Viszont a hatóságnak nincs büntetési jogköre. „A büntetés az igazságszolgáltatás dolga. Ahhoz viszont mi is hozzátehetjük a magunkét, hogy aki nyomozhat és büntethet, az megalapozottan futhasson neki az eljárásoknak. Másrészt a folyamatos, mindenre kiterjedő, aprólékos ellenőrzéseink miatt egy idő után eleve kevesebb lesz a próbálkozás, ez pedig végeredményben többletbevételt jelent” – magyarázta Biró.

Arról, hogy mi lesz a fő hozadéka a hatóságnak, azt mondta, fontos a korrupciós ügyek feltárása, „a már megtörtént ügyek továbbadása. Mi vizsgálunk, de a nyomozati monopólium az ügyészség kezében van. Emellett pedig lehetőségünk van arra is, hogy egyes közbeszerzéseket leállítsunk”.

Arról azonban, hogy miért van szükség az Integritás Hatóságra, nem mondott semmit: „a magyar közbeszerzésekről egyelőre Biró Ferencnek van véleménye, a hatóság elnökének nincs, mert a hatóságnak még nincs tapasztalata”. Mint mondta, nekik végső soron mindegy, hogy miért hozták létre az intézményt, az ő feladata annyi, hogy „ez egy autonóm hatóság legyen, aminek vannak jogosítványai, és amely garantáltan független módon tud működni”.

A hatóság működéséről állítja, hogy eddig ismeretlen úton kell végigmenniük, ahol nincs kitaposott ösvény. „Az expedíció sikere sokakon múlik, szánon és szánhúzó kutyákon is, de legalább most elindult egy expedíció, amely jobban felszerelt, mint a korábbiak, és rendkívül elszánt. Alapokat fektetek le, amire az utánam jövők építhetnek” – mondta.

Amikor a portál arról kérdezte, lesz-e személyi védelme, hiszen működése akár komoly érdekeket is sérthet, azt mondta, erről egyelőre nem szeretne nyilatkozni. „A korrupcióról annyit, hogy nem kell csinálni. Az elkerülhetetlen, hogy érdekeket sértsünk, de azért mi alapvetően nem emberekkel, hanem számokkal dolgozunk, kockázatfelméréssel, ügyekkel. 2024-re szeretnénk eljutni egy olyan fázisba, ahol a hatóságnak már olyan IT-agya lesz, ami real time, azaz valós időben monitorozza a releváns közbeszerzéseket, és így a megfelelő pillanatban tud közbelépni”- jelentette ki.