Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Botrány Zuglóban: a polgármester kitépte a mikrofont az ellene tüntető férfi kezéből

Egy Bosnyák téri gigaberuházás ellen tüntettek Zuglóban a hétvégén. Az eseményen Horváth Csaba polgármester egyszer csak felment a színpadra, és elvette a mikrofont a tüntetés szervezőjétől.

A demonstrációt – amelyen egy 250 milliárd forintos gigaberuházás, a Zugló City Centre ellen vonult utcára körülbelül ötszáz ember – a Civilzugló Egyesület szervezte a Momentum Mozgalom és a Demokratikus Koalíció támogatásával.

Az eseményről a hvg.hu tett közzé egy videót, amelyen az látható, hogy az egyik demonstráló épp Rózsa Andrást, a Momentum alpolgármesterét hívta volna fel a színpadra.

Helyette azonban Horváth Csaba MSZP-s polgármester ragadta magához a kezdeményezést.

A képviselő ugyanis fogta magát, felment a színpadra, és kirángatta kezéből a mikrofont. A polgármester azt mondta: feltételezi, hogy az emberek tudni szeretnék az igazságot, majd magyarázkodni kezdett. A tömeg azonban nem értékelte az erőszakos fellépését, és kifütyülte.

Az esemény után Várnai László, a Civilzugló Egyesület önkormányzati képviselője azt írta Facebookon, hogy Horváth Csaba már az esemény előtt is tényként jelentette be a képviselő-testületben, hogy fel fog szólalni a rendezvényen.

Még azt is megtehette volna, hogy mint szervezőt megkér, hogy felszólalhasson – nem mondtunk volna nemet –, de nem, ő tényként közölte, hogy felszólal. […] Nem akartunk konfliktust, ezért Hadházy Ákos után harmadikként szót kapott, de neki ez nem volt elég, ő a színpadon akart vitatkozni a többi felszólalóval. Ki is fütyülték

írta a képviselő.