Több mint negyven éve hosszú volt a haja és legalább húsz éve a szakálla is, de a nadrágszíja csak öt-hat esztendeje bővült négy lyukkal a korábbihoz képest. Meghízott valahogy, de a hangja ettől még jobb lett. Mélyen reszelős, vagy dörmögős, de a magas hangokat is lazán kiénekelte. Jófajta rock and roll, autentikus vagy aktualizált blues, saját és világszámok is könnyedén siklottak ki a torkán.
Fellépett bandájával kis klubokban fő attrakcióként, nagy koncerteken előzenekarként, blues- és motoros fesztiválokon, falunapokon, mindenhol, ahová csak hívták.
Aztán jött a járvány, és azóta semmi se a régi. Nem találta a ritmust, de főleg a pénzt. Nem arra, hogy új motort vegyen, lassan már sörözni is alig járt a haverokkal, de rezsire, kajára, a lánya születésnapjára eddig mindig gond nélkül összejött a zsozsó. A járvány-zárvány óta viszont még gonddal se.
A Covid alatt ételszállításra használta az öreg kombit, amivel tényleg lehetett keresni, bár, ha minden kiadást levont, épp annyi maradt, ami szűkösen elég. De legalább jókat evett, amikor egy barbecue étterem kiszállítója volt.
A vesztegzár után kinyílni látszott a világ. Mindenki tódult a nyilvános helyekre, élvezte, hogy álarc nélkül tolakodhat a koncerteken, strandokon, vásárokon, rendelhet csapolt sört, friss limonádét, rántott húst, görög salátát, de legalább egy kávét a teraszon. Futott a szekér, de eljött az ősz, és a fékre taposott a rezsimanó. Vagy ördög, vagy démon, mindegy is, most nem jutott eszébe, melyik idióta, gonosz figura az Ezeregyéjszaka meséiből.
Sorra mondták le a fellépéseket, mert a kisebb helyek megrémültek, hogy nem lesz pénzük fűteni, a nagy bulikra meg nem őket hívják. Tavasztól megint elsántikál valahogy, de meddig mehet ez így? Rendes nyugdíjra nem számított, hiszen évtizedek óta ilyen-olyan vállalkozóként kapta a pénzét.
Helló, karácsony, morogta magában a számítógépe előtt, aztán a reggeli kávé mellé rákeresett az álláshirdetésekre. Hátha támad egy ötlete. Mentőötlet. Mentőzni tényleg elmenne, az nyugdíjas állás, csak abban nem volt biztos, hogy az ő korában még felvennék-e. Nem bíznak benne, hogy valaki hatvan felé még elbírja a hordágyat. Erről már ő maga sem volt meggyőződve.
Mikulást például kerestek a neten – köszi, drusza, hogy nem hagysz cserben így karácsony előtt, sóhajtott, és alaposabban megvizsgálta a kérdést.
Cégek, mikuláskölcsönző vállalkozások is alkalmaznának szezonmunkásokat piros ruhában. Ha már eladja a testét és a szakállát, akkor legalább legyen értelme – gondolta, és megírt egy hirdetést a saját honlapjára:
Éneklő Mikulás, valódi szakállal, szentestét is vállal.
Félóra múlva csöngött a telefonja, megnézte: ismeretlen szám. Az első mikimeló – nevetett fel, miközben fogadást kötött magával, vajon a koncertszervezője próbálja-e inkognitóban elérni, hogy bejelentsen még néhány lemondott fellépést, vagy a felesége állította át véletlenül a telefonján a saját szám kijelzését. Vesztett, mert Mikulás-ügyben keresték.
– Halló, Angyal Miklós vagyok, és Mikulás urat keresem.
– Én vagyok az, parancsoljon!
– Olvastam, hogy munkát vállalna.
– Hol olvasta?
– A zenekar honlapján.
– Szokta olvasgatni a honlapunkat?
– Persze, rajongó vagyok. Szerintem senki nem játszik ilyen jól Canned Heat covert, de a saját számaik is jók.
– Melyik a kedvence tőlünk?
– A Kémény blues.
– Köszönöm. Miért hívott?
A férfi vett egy nagy levegőt, majd belevágott:
– Dolgozzunk együtt!
– Másszak le a kéményen a gyerekeihez karácsonykor? – kérdezte gyanakodva az énekes. A férfi a vonal másik végén azonnal tiltakozott:
– Dehogy, állandó munkát ajánlok.
Az énekes elgondolkodott:
– Négyévszakos melót egy Mikulásnak?
– Bejelentett, nyugdíjas állást kedvenc művészemnek, Mikulás úrnak. Megújuló erőforrásokkal foglalkozom, a cégemnél alkalmaznám.
– Mint micsodát?
– Mint kommunikációs menedzsert. Ön tárgyalna a vevőkkel, ismertetné az ajánlatainkat, elmondaná az előnyöket, és nem tagadná le a hátrányokat sem. Most mindenki napelemet és hőszivattyút akar.
– Semmit se tudok a napelemekről.
– Ez a lényeg, mert így pontosan tudja, mit nem tudnak a többiek, és egy kis felkészüléssel érthető válaszokat ad minden kérdésükre.
– Ez valamiféle karácsonyi alamizsna a szegény zenésznek egy gazdag blueskedvelő vállalkozótól?
– Nem, tényleg örülnék, ha vállalná. Pont ilyen munkatársat kerestem.
– Fizetés?
– Van egy alap, a mindenkori átlagfizetés kétszerese, erre jönnek a pótlékok és a jutalék.
– Mennyi időmet venné igénybe a kommunikálás?
– Rugalmasan osztja be, marad idő a zenére – válaszolta Angyal úr, majd hozzátette: – Egyetlen kérésem lenne. Ne vegye feltételnek, de tényleg nagyon szeretném.
– Mi lenne az?
– A karácsonyi bulin beállhatnék a bandába?
– Milyen hangszeren játszik?
– Alapvetően hárfán.
Mikulás elgondolkodott. Szuszogott párat, próbálta elképzelni a hárfát az együttesben, de nem sikerült neki. Aztán eszébe jutott Ian Anderson több mint egymillió eladott lemezzel, aki kitalálta, hogy a mikrofonba fuvolázni is lehet. Ráadásul féllábon. Lehet, hogy az Angyal úr ott is próbálkozott.
– Elektromos a hárfa? – kérdezte félve, mert úgy érezte, hogy a nyugdíja múlhat a válaszon.
– Akusztikus – jött a felelet, és Mikulás, aki már egészen beleélte magát a csodába, kicsit elbizonytalanodott. Aztán felrázta magát:
– Megoldjuk.
(Borítókép: Andrew Burton / Getty Images)
