Közismert, hogy Lubics Szilvia nem ugrik félre a kihívások elől, az ultrafutó olyan próbatételeken van túl, amelyeken mi, egyszerű földi halandók már az első méterek után elvéreznénk. Most éppen az Antarktiszon feszegeti a határait, ahol 250 kilométert fut, amelynek előfeltétele két, hasonló távú sivatagi futás teljesítése volt.
A korábbi évek tapasztalata szerint az indulók közül csak páran tudják teljesíteni a távot, de ez nem riasztotta el Lubics Szilviát (naná, az ötödik szakasz után vezeti a mezőnyt), arra azonban valószínűleg ő sem volt felkészülve, ami a második napon történt vele.
Az ultrafutó beszámolója szerint őrült nap volt, élete legdurvább futását teljesítette, amivel át is vette a vezetést. De beszámolója szerint nem ez volt a legemlékezetesebb:
„Ma olyan szigeten futottunk, ahol voltak pingvinek. Már alig vártam, hogy láthassam őket, annyi klassz képet láttam róluk. Erre futok békésen, gyönyörködöm bennük, élvezem, hogy köztük lehetek, erre az egyik pillanatról a másikra az egyikük megtámad! Odarohan hozzám, se szó, se beszéd, felborít, és elkezdi ütni a csőrével a lábam. De úgy rendesen. Teljesen lesokkolódtam. Két másik futó rohant oda hozzám, ők kergették el. Azt hittem ezek cuki állatok.... Biztos nem véletlenül támadott meg, tudom, hogy én futottam az ő területükön, de ez akkor is váratlanul ért. Vicc nem? Már csomó helyen futottam a világon, ahol megtámadhatott volna valami vadállat – amitől be is voltam rezelve – de semmi nem történt. Erre az Antarktiszon megtámad egy pingvin.”
Lubics Szilvia két nappal később már megbocsájtott a pingvinnek, és készül a magyar idős szerint csütörtök reggel kilenckor kezdődő utolsó etapra, amely 8-9 órán át fog tartani, és amely után jó eséllyel győztesként inthet búcsút a pingvineknek.
