Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Egy csaló közgazdász a teskándi hamis Jézus, aki pénzért „gyógyított”, és lányokat is az ágyába csalt

A hívei vakon hittek Miklós gyógyító erejében.

Hamarosan bíróság elé áll, és akár hat évet is kaphat a 69 éves T. Miklós, aki magát Jézus reinkarnációjának adta ki, és egy valóságos szektát épített maga köré a Zala megyei Teskándon. A férfi a gyógyításért cserébe pénzt csalt ki közel két tucat áldozatától - írja a Blikk.

Főként csoportos foglalkozásokat tartott, de az is előfordult, hogy egyénileg fogadta a „betegeit, tanítványait”. A nyugdíjas közgazdász önmagát naiv, jámbor, a pénzügyekhez, az anyagi természetű dolgokhoz nem értő személyként tüntette fel, hogy azt a látszatot keltse, számára nincs jelentősége a pénzben mérhető javaknak: ezt Zala, Somogy, de még Pest megyében is bevették „a teskándi Jézustól”.

A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, nemcsak a pénzekkel trükközött, de a befolyásolható lányokat az ágyába vihette – mondta el a lapnak a csaló egy áldozata. A hírek szerint több, alig húszéves fiatal nő is lefeküdt a szeánszait a Zalaegerszeghez tartozó jánkahegyi házában tartó álgyógyítóval, aki a „híveket” érzelmileg zsarolta és befolyásolta.

Teskánd polgármestere, Sipos László pontosan tudja, kiről van szó, a településén a közelmúltban mindenki az „ál-Jézusról” beszélt.

„Kis túlzással úgy vagyunk mi a településen Miklóssal, mint a hitetlenek Jézussal. Biztosan van, de még nem láttuk. Egy olyan személyt azért ismerek, aki kapcsolatba került vele. A családtagja súlyos betegségben szenvedett, amivel az orvosok már nem tudtak mit kezdeni. Az illető részt vett Miklós szeánszán, ami után állítólag javulásról számolt be”.

A települést egyébként teljesen megosztotta a falubelijük körüli botrány, egyesek felháborodtak, mások egyáltalán nem neheztelnek rá, mondván, senkit nem kényszerített semmire. A botrány kirobbanása után néhány helyi kiplakátozta a falut egy papírral, amelyen Miklós fénymásolt fotója alatt két mondat szerepelt: „Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!”