Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Először adott interjút botránya kitörése óta Armie Hammer

A színész tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, de elismerte, manipulatív seggfej volt.

Megtörte két éve tartó hallgatását Armie Hammer, akit 2021 januárjában több nő szexuális abúzussal vádolt meg. Hammer most az Air Mail című lapnak adott interjút, amelyben tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, de azt vállalta, hogy „seggfej volt” és kihasznált nőket.

A színész karrierje az után állt a földbe, hogy több nő nyilvánosságra hozta üzeneteit, amelyekben kannibalisztikus és BDSM szexuális fantáziákról esett szó. A Hollywood Reporter beszámolója szerint Hammer most azzal védekezett, hogy ezek a 13 éves korában őt ért molesztálásokból erednek. Mint fogalmazott: akkor úgy érezte, nem tudja kontrollálni a helyzetet, ezért később minden áron erre törekedett. Arról is beszélt az interjúban, hogy 2021 februárjában fontolgatta, hogy öngyilkosságot követ el.

Tagadta ugyanakkor Efrosina Angelova állításait: a nő azzal vádolta meg, hogy erőszakot követett el ellene. Hammer az akkori feleségének küldött üzenetek alapján azt mondta: maga Angelova is elismerte, hogy gyakorlatilag üldözte a színészt. A lap szerzője sikertelenül próbálta reagáltatni Angelovát.

Arra a kérdésre, hogy manipulálta-e azokat a nőket, akik megvádolták, úgy válaszolt: „egymillió százalékban”.

Hammer arról is beszélt az interjúban, most mivel foglalkozik. A színész még 2021 tavaszán vonult el egy elvonókúrára, mint mondta, hasonló függőségekkel küzdő társai segítését tűzte ki célul.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.