Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Gyurcsány pártjában folytatja Ujhelyi István?

Ujhelyi István távozásával az MSZP EP-képviselő nélkül maradt, de az sem kedvez a pártnak, hogy az utóbbi években kilépő politikusok közül sokan Gyurcsány pártjába igazoltak át. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, a Megafon tagja szerint nem meglepő, hogy sorra távoznak a vezető politikusok az MSZP-ből, hiszen lassan a párt számára is világossá válik: csak akkor maradhat életben, ha szövetkezik vagy összeolvad a Gyurcsány-párttal – hívja rá fel a figyelmet cikkében a Magyar Nemzet.

Ujhelyi István kilépésével az MSZP egyetlen EP-képviselőjét is elvesztette, de a párt számára nem csupán ez adhat okot aggodalomra. Az utóbbi években egyre több MSZP-s politikus igazolt át a Gyurcsány Ferenc vezette párthoz.

Gyurcsány FerencForrás: MTI/Kovács Tamás

Molnár Gyula, aki öt cikluson át volt Újbuda parlamenti képviselője, két cikluson át pedig polgármestere, májusban, az MSZP-ből való kizárása után nem sokkal jelentette be közösségi oldalán, hogy belépett a Gyurcsány-pártba. Erről akkor úgy nyilatkozott, nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül.

Kiss László és Szaniszló Sándor, Óbuda és Pestszentlőrinc ősszocialista polgármesterei még 2020-ban igazoltak át a Gyurcsány-párthoz, ők döntésüket azzal indokolták, hogy polgármesteri programjuk végrehajtásához a Gyurcsány-párt politikai közösségétől kaptak megfelelő garanciákat és politikai támogatást, valamint az európai politikát illetően is a Gyurcsányék vonala áll hozzájuk közelebb.A Gyurcsány-pártba igazolt korábban Szakács László is, de Szanyi Tibor és Botka László is kilépett az MSZP-ből.

A baloldalon egyre inkább úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-féle párton kívül nincsen már más életképes működő formáció – fejtette ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője, a Megafon tagja szerint a korábban lendületes Momentum is mintha eltűnt volna a kevésbé ismert Gelencsér Ferenc pártelnökké válása óta, így nem meglepő, hogy sorra távoznak vezető politikusok az MSZP-ből is, mivel már nem látják biztosítottnak a politikai jövőjüket a párton belül. Az elemző szerint Ujhelyi István is ebbe a sorba illik bele, ugyanis vélhetően nem látta garantáltnak, hogy a 2024-es EP-választáson az MSZP színeiben ismét mandátumot szerezhet.

Kérdés, hogy mihez fog kezdeni: új pártot vagy mozgalmat alapít, tovább fragmentálva ezzel a balliberális oldalt, vagy

ő is inkább Gyurcsány Ferenchez közeledik-e majd? – tette fel a kérdést Deák. Szerinte az utóbbi esélye kicsi, ugyanis Ujhelyi híresen rossz viszonyt ápol a Gyurcsány-párt vezetőjével.

Ujhelyi IstvánFotó: Polyák Attila - Origo

Lehet, ez is volt az oka távozásának, ugyanis az MSZP jelenlegi vezetése is tisztában van vele, hogy a párt csak akkor maradhat életben, ha Gyurcsánnyal szövetkeznek vagy összeolvadnak – vélekedett az elemző. Mint ismert, a párt elnöke a minap egy interjúban világossá tette, hogy saját pártját tekinti a baloldali ellenzék vezetőjének, ezt erősíti a felesége, Gyurcsányné által felállított, közjogi szempontból nem értelmezhető árnyékkormány felállítása is.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, vasárnap a közösségi oldalán jelentette be Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, hogy három évtized után kilép a szocialista pártból.

Az MSZP közleményben reagált a politikus bejelentésére. E szerint sajnálattal vették tudomásul, hogy Ujhelyi István „az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után" úgy döntött, hogy távozik.

Csalódva, de barátsággal gondolnak rá, és – fűzik hozzá – „a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás", ezért arra kérik Ujhelyi Istvánt, rendezze a párt felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását, egyben felszólítják, hogy adja vissza EP-képviselői mandátumát, amelyet a Magyar Szocialista Párttól kapott.