Újabb földrengés rázta meg Indonéziát. Szombaton a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földmozgást észleltek a műszerek Nyugat-Jáva tartományban. Legutóbb november 21-én volt földrengés az országban, akkor legalább 162-en vesztették életüket a katasztrófa miatt.
A Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Indonézia Nyugat-Jáva tartományát – számolt be az ország geofizikai hivatala, a BMKG. A hivatal szerint a földrengés epicentruma a szárazföldön volt, így nem okozott cunamit.
A ország katasztrófavédelmi hivatala azt közölte, a rengés következtében egy ember sérült meg, négy ház és egy iskola pedig megrongálódott Garut városában.
Utórengésekről nem érkezett jelentés. A BNPB vezetője, Suharyanto vezérőrnagy azonban arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak nyugodtak, éberek és óvatosak, majd hozzátette, hogy egy reagáló csapatot küldenek a szükségletek felmérésére.
A korábban történt földrengésre reagálva még egyszer mondom, maradjanak nyugodtak, éberek, de nem kell leállítaniuk a mindennapi tevékenységüket
– mondta Suharyanto a CNN szerint.
A Tűzgyűrű térségében fekszik
Mint arról az Index beszámolt, legutóbb november 21-én sújtotta földrengés Indonéziát. Akkor Cianjur térségében a Richter-skála szerinte 5,6-os erősségű volt a földmozgás.
Másnap többszáz rendőrt vezényeltek a helyszínre, hogy segítsék az áldozatokat és felmérjék a kárt. Később azt közölték,
HOGY 162-RE EMELKEDETT A HALÁLOS ÁLDOZATOK SZÁMA.
Indonézia az úgynevezett Tűzgyűrűn, a Csendes-óceán körüli sávban fekszik, amely gyakori földrengéseket és vulkáni tevékenységet vált ki. Ez a bolygó egyik legaktívabb szeizmikus zónája, amely a Csendes-óceán egyik oldalán Japántól és Indonéziától a másik oldalon Kaliforniáig és Dél-Amerikáig húzódik.