Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Itt a Ryanair büntetése: nem sérthetik meg a törvényeket következmények nélkül

A Ryanair fapados légitársaság botrányától hónapok óta hangos a sajtó. Miután a kormány kivetette az extraprofitadót, a Ryanair tiltakozni kezdett ellene, és egy tisztességtelen gyakorlatba kezdett:

elkezdte az utasokra hárítani az extraprofitadó összegét, ráadásul visszamenőlegesen.

Michael O'Leary, a Ryanair csoport vezérigazgatója élesen - több ízben a jóízlés határait is átlépve - bírálta a magyar kormányt és a polgári-nemzeti kormány egyes képviselőit a háborús válság negatív következményeinek enyhítését célul kitűző, a magyar embereket és háztartásokat óvó intézkedés; az extraprofitadó bevezetése miatt.

A válságadó célja, hogy a bankoknál és a nagyvállalatoknál realizálódó extraprofitot elvonva, az így befolyt összeget a lakossági és a nemzeti érdekek mentén felhasználva lehessen enyhíteni az orosz-ukrán konfliktus, valamint az arra adott elégtelen európai uniós válaszok kritikus hatásait.

A Ryanair vezérigazgatója az elmúlt években botrányok sorozatát okozta. Nevezte már idiótáknak az utasokat, a brit kormányt, legutoljára pedig Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel szemtelenkedett Micheal O'Leary, mert nem tetszett neki az extraprofitadó.Forrás: 2013 isifa/Isifa

Írország egyik leggazdagabb embere, a közel egymilliárd dolláros vagyonnal rendelkező O'Leary azonban a lakosság védelmét középpontba helyező kormányzati felfogással szembehelyezkedve, ostobaságnak nevezte az intézkedést és az annak kapcsán jelentkező költségeket a fogyasztókra kívánta ráterhelni. Nem ez az első eset, hogy a Ryanair-vezér megbotránkoztató kijelentéseivel hergeli a nyilvánosságot, bírálja a demokratikus felhatalmazással rendelkező állami vezetések legitim döntéseit, vagy gondolja azt, hogy az érvényben lévő szabályok rá nem vonatkoznak.

Folyamatosak a botrányok a légitársaság járatain.Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Ryanair vezérigazgatója az elmúlt években botrányok sorozatát okozta. Nevezte már idiótáknak az utasokat, a brit kormányt, legutoljára pedig Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel szemtelenkedett Micheal O'Leary, mert nem tetszett neki az extraprofitadó. Eközben a Ryanair járatain borzasztóak a viszonyok, ahogy azt megírtuk, ketten is meghaltak - köztük egy kétgyermekes édesanya - mert nem volt defibrillátor a gépen.

Keményen fellép a kormány a Ryanair tisztességtelen gyakorlata ellen

Mint arról az Origo korábban beszámolt, 

mindenkitől elvárjuk azonban a tisztességes és jogkövető magatartást - a Ryanairtől is. Aki pedig nem így lép fel, azzal szemben a magyar hatóságok intézkedni fognak

- fogalmazott Nagy Márton miniszter a Ryanair vezérigazgatójának írt válaszában.

A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót

- közölte a gazdaságfejlesztési miniszter. Közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte,

bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal. Reméljük, hogy nem ilyen arroganciával kezelik az utasok problémáit, bár a kialakult gyakorlatuk nem túl empatikus a tapasztalatok szerint.

A miniszter szerint a kormány nem értette a a kettős mércét, hiszen

ha a Ryanair ugyanilyen adót például Németországban, Hollandiában, Svédországban és Franciaországban gond nélkül, jogkövető módon befizet - és ezzel kapcsolatban semmilyen problémát nem jelez -, miért épp a magyar eljárással akad gondja.

A minisztérium vizsgálatot indított

Mint ismert hónapok óta tart a botrány a Rynair körül. 

Magyarország kormánya elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra, ezáltal újabb extraprofit beszedését célozva

– közölte az Igazságügyi Minisztréium. Különösen visszás volt, hogy

a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát.

Az, hogy most 300 milliós bírságot kapott a cég, nem meglepő, hiszen a Ryanairrel kapcsolatban nemcsak az extraprofit-különadó áthárításáról szóló bejelentések érkeztek. A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint

minden évben számos fogyasztói panasz is érkezik a légitársasággal szemben, többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal való kommunikációval kapcsolatban.

Az Igazságügyi Minisztérium korábban azt közölte, hogy

az a hangnem, amit a Ryanair vezetése ütött meg a magyar kormánnyal szemben az elmúlt napokban, a panaszok alapján általánosan előfordul a cég részéről az utazóközönséggel szemben is, ami megengedhetetlen. A Ryanair bocsánatkéréssel tartozik, elsősorban az utazóknak.

A minisztérium korábban azt is leszögezte, hogy a panaszok száma és súlya hatékony kivizsgálást igényel a jövőbeli jogsértések megelőzése érdekében. Azt írták:

különösen indokolt a határozott fellépés, mivel a koronavírus-világjárvány után megnövekedett utazási kedv visszaélésekre adhat lehetőséget a légitársaságoknak a kiszolgáltatott fogyasztók ellenében.

A kormány nem nézte tétlenül a minősíthetetlen viselkedést

Mint azt az Origo közölte, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy Facebookra felöltött videóban szögezte le, hogy

a kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat maga fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük.

Hozzátette:

a mi politikánk középpontjában a magyar családok állnak, és mindenkitől elvárjuk a tisztességes és jogkövető magatartást.  

A Rynairrel más országokban is volt probléma

Más országokban is voltak gondok a Ryanairrel. Az ír fapados légitársaság ugyanis nem volt hajlandó megfizetni a pilótákat annak ellenére, hogy nyereséges, ezért a korábbiakhoz képest Belgiumban újra nagyszabású sztrájkot hirdettek a dolgozók. A Ryanair a kritikák szerint az utasokat is semmibe veszi, akiknek a napokban elegük lett a légitársaság nemtörődömségéből.

A Ryanair spanyol stewardesseinek szakszervezete pedig januárig minden héten négy nap sztrájkot tervez, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket harcoljanak ki tagjaik számára - ezt közölte korábban az USO szakszervezet egyik vezetője.

Sztájkoltak Spanyolországban.Forrás: AFP/Pau Barrena

A fentebb említetteken túl egyre több "meglepetés" éri a Ryanair légitársaság utasait. Egyik nap például a belgiumi Charleroi repülőtérről a szicíliai Comisóba tartó járatra a Ryanair dolgozói 106 utast engedtek felszállni, holott a repülőgépen összesen 98 ülőhely állt rendelkezésre. Miután az ülések elfogytak, az érvényes jeggyel és beszállókártyával rendelkező hoppon maradt utasok tanácstalanul tébláboltak a repülőgép fedélzetén. A meglepő helyzet lereagálása egy órát vett igénybe.

EZUTÁN A RYANAIR LÉGIUTAS-KÍSÉRŐI MINDENKIT KISZÁLLÍTOTTAK A GÉPBŐL ÉS A REPTÉRI BETONRA TERELTEK. AZ EXTRÉM KÁNIKULÁBAN, A TŰZŐ NAPON AZ UTASOKNAK ÚJABB EGY ÓRÁT KELLETT VÁRAKOZNI

(a légitársaság még ivóvizet sem osztott ki számukra), majd felszólították őket, hogy mindannyian szálljanak át az addigra odagördített és immár elegendő ülőhellyel rendelkező nagyobb repülőgépre -  számolt be a nyaralók kálváriájáról egy utas a Sudinfo belga hírportálnak.

A Ryanair tisztességtelen gyakorlatot követ.Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bírság lett az ügy vége

Mint arra Varga Judit igazságügyi miniszter emlékeztetett, június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.

Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, melynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.

A fogyasztóvédelmi bírság összege: 300 millió forint.

A miniszter leszögezte:

ahogy a Kormány megígérte, meg fogjuk védeni a magyar embereket és az extraprofit-különadó áthárítása esetén minden esetben fogyasztóvédelmi vizsgálatot fogunk indítani. A háborús infláció és a háborús gazdasági helyzet megköveteli, hogy amelyik multicég extra profitra tesz szert, az vegye ki a részét a rezsivédelem és a honvédelem költségeiből.

Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogjuk büntetni a továbbiakban is - tette hozzá Varga Judit.

Így gazdagodott meg a Ryanair-vezér az utasok lenézésén

A Ryanair 1991-ben azzal robbant be a piacra, hogy alacsonyabb jegyárakkal kezdett dolgozni, növelte a járatok gyakoriságát és megszüntetett mindenféle felesleges költséget.

Ebben láthatjuk az ügy lényegét: az O'Leary által vezetett cég véget vetett mindenféle szolgáltatásnak a fedélzeten, és megszüntette azokat az útvonalakat, amelyek nem voltak nyereségesek. Ezt a politikát valójában a Southwest Airlines által sikeresen végrehajtott stratégia ihlette, és egy "példátlan" dolgot fedezett fel a piacon: az ügyfél az olcsó árakat részesítette előnyben a szolgáltatásokkal szemben. Ez az üzleti stratégia katapultálta a vállalatot, és arra kényszerítette a többi riválist, hogy ők is adják lejjebb a színvonalat, és hozzanak létre olcsó lehetőségeket a repülésre - írja elemzésében a Tűzfalcsoport.

A botrány akkor robbant ki, amikor - természetesen - a Ryanair gépei is késtek vagy lemondták a járatokat. Ekkor ugyanis nem fizettek kártérítést. O'Learynekegy nap elege lett abból, hogy a panaszokat hallgassa, és a „Nem fizetünk visszatérítést" című kiadvánnyal rendezte az ügyet. „Nem fogsz visszatérítést kapni, úgyhogy ráfáztál - 

írta.

Michael O'Leary arrogáns, trágár és személyes támadósokban is megnyilvánuló stílusa nem újdonság a nemzetközi sajtóban, legyen szó akár állami vagy nemzetközi intézményekről, egyéb szervekről vagy versenytársakról. Az ír milliárdos nevezte már „bolondnak" az Európai Bizottságot, „erőszakolónak" a repülőtér-üzemeltető BAA-t, „baromnak" a British Airways-t, és szólított fel erőszakra az utazási irodákkal szemben.

A Ryanair vezére emellett gyakorta gondolja úgy, hogy rá nem vonatkoznak az érvényben lévő szabályok. Az ír üzletember korábban taxirendszámot és mérőórát szereltetett fel luxus Mercedesére annak érdekében, hogy a - közlekedési szabályokat megkerülve - a buszoknak és a taxiknak fenntartott sávban kerülhesse ki a városi forgalmat.

A visszaélés óriása közfelháborodást váltott ki Írországban, az eset kapcsán még Seamus Brennan, az ír kormány akkori közlekedésért felelős minisztere is megszólalt, elítélve a rosszhiszemű magatartását.

A botrány ellenére azonban O'Leary később sem hagyott fel a nyilvánosság megtévesztésével; 2007-ben a légitársaság szén-dioxid kibocsátásával kapcsolatban vezette félre a közvéleményt, mikor - az ehhez szükséges információk és számadatok hiányában - egy sajtótájékoztató keretein belül valótlanul állította, hogy légitársasága felére csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását. Szakértői vizsgálatok később bebizonyították, hogy kijelentése nem állja meg a helyét, ráadásul a számítások arra is rámutattak, hogy a vállalatkárosanyag-kibocsátása az adott időszakban nemhogy csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, tendenciózusan emelkedett.

Azt, hogy a Ryanair-vezér milyen mértékben helyezi az üzleti érdeket az emberiességi és a morális szempontok elé, azt a konkrét esetekben az ügyfelek és a légitársaság alkalmazottainak irányába tanúsított hozzáállása is egyértelműen szemlélteti.

Az izlandi Eyjafjallajokull tűzhányó 2010-es kitörésekor, avulkanikus folyamatok hatására vastag hamufelhő borította be Európa légterét, mely komoly repülésbiztonsági kockázatot jelentett, így a légiforgalmi irányítás a légtér lezárása és a légi közlekedés leállítása mellett döntött. O'Leary határozottan tiltakozott - az állítása szerint - „teljesen szükségtelen" döntés ellen, és önös üzleti érdekből biztonságosnak minősítette a repülést. Az esettel összefüggésben megszületett későbbi tanulmány azonban kimutatta, hogy az intézkedések hiányában a repülőgépek komoly szerkezeti károsodása következhetett volna be, mely a balesetveszély közvetlen kockázatával járt volna együtt.

O' Leary botrányait a Tűzfalcsoport itt gyűjtötte össze.