Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Kiskorú gyermekének szervezett szexpartit egy édesanya

Most is letartóztatásban van az az anya, aki 10 éves fiának szervezett szexuális együttlétet egy 15 éves lánnyal. Az aktusról videó is készült, amit több ismerősének is elküldött a felvételt készítő kamasz.

A felvételeken egy fiatalkorú lány és egy 10 éves kisfiú szexuális együttléte volt látható. A háttérben hallható hangokból egyértelmű volt, hogy az aktusnál többen jelen voltak, közölte a rendőrség. A nyomozók kihallgatták a 10 éves gyermek édesanyját, a 33 éves K. Szandrát, aki születésnapi ajándéknak szánta az erotikus szeánszot. Az anyát azonnal őrizetbe vették.

A 21 éves E. Nikolettet szintén gyanúsítottként hallgatták ki, mivel engedélyezte az általa bérelt ház használatát, valamint segédkezett az aktus létrejöttében. A felvételt a kisfiú egyik ismerőse rögzítette telefonjával, majd azt továbbküldte több embernek.

A 15 éves kamaszlány annyit mondott a rendőröknek, hogy félt az erőszakos és fenyegetőző anyától. A felvételt készítő fiatal pedig azt állította, hogy K. Szandra úgy fenyegette meg a tinédzser lányt, hogy attól ő is megijedt.

A letartóztatásban lévő K. Szandra ellen a tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére, felbujtóként elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja folytatott eljárást befejezte a hatóság, az ügy iratai az ügyészséghez kerültek, olvasható a police.hu oldalon.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!  Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon. 

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!