Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Kiszabadult az angol nő, aki megölte a gyerekeit molesztáló pedofilt

Korábban 24 alkalommal követett el pedofil bűncselekményt az a férfi, aki a nő gyerekeit is zaklatta.

Közösen nyilatkozott egy brit család az évekkel ezelőtt átélt traumákról a BBC-nek. Sarah Sands, a három fiát egyedül nevelő nő 2014-ben ölte meg a szomszédban élő 77 éves Michael Pleastedet, miután az szexuálisan bántalmazta akkor 11 és 12 éves gyerekeit.

Sands annak idején a molesztálás miatt ba rendőrséghez fordult, és a férfi ellen eljárás indult, de szabadlábon védekezhetett. A család elköltözött a férfi közeléből, de a nő egy alkalommal felkereste őt lakásán, későbbi tanúvallomása szerint azért, hogy megkérje, ismerje el bűnösségét és kímélje meg gyerekeit a hosszadalmas bírósági eljárástól. Amikor azonban úgy látta, Pleasted semmiféle megbánást nem mutat és hazugsággal vádolta a gyerekeket, Sands elővett a zsebéből egy kést és nyolcszor megszúrta vele áldozatát, aki belehalt sérüléseibe. A nő nem hívott mentőt, de néhány órával később feladta magát a rendőrségen, az eljárás végén a bíróság három és fél év börtönre ítélte emberölésért.

„Jó volt tudni, hogy meghalt, de ettől még nem felejtettük el a történteket” – mondták Sands gyerekei anyjuk tettéről. Hozzátették, nagyobb biztonságban érezték magukat, mint korábban, de ezért évekre elveszítették az anyjukat, aki végül 2018-ban szabadult a börtönből.

A 77 éves férfi az 1990-es évek óta 24 alkalommal követett el pedofil bűncselekményt, börtönben is ült ezek miatt, de később megváltoztatta nevét, így sem a közelben élők, se a hatóságok nem tudtak múltjáról.

A nő elmondása szerint megbánta tettét és szabadulása óta aktivistaként dolgozik a szexuális bűncselekményt elkövetők névváltoztatásának szigorításáért. Fiai azóta felnőttek és bár gyerekként még úgy gondolták, kár volt beszélniük a zaklatásról, azóta határozottan állítják, bármennyire is nehéznek is tűnik az elején, hosszú távon könnyebb lesz az áldozatoknak, ha elmondják, mi történt velük.