Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Lakat volt Boldog István száján

A korrupcióval vádolt volt fideszes országgyűlési képviselő nem tett vallomást és kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni a Fővárosi Törvényszéken, ahol az ügy vádlottjait hallgatta meg a bíróság.

Boldog István most is a már többször említett Hugo Boss öltönyében feszített, de az újságírók kérdéseire sem válaszolt, sőt, megtiltotta, hogy fénykép készüljön róla a tárgyalóteremben. Szintén nem tett vallomást a Boldog István jobbkezének számító Fehér Petra másodrendű vádlott, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés egykori fideszes képviselője is, aki késve érkezett a tárgyalásra.

Gohér Márta Mária bíró ezután Fehér Petra korábbi rendőrségi vallomását olvasta fel. Ebben egyebek mellett elhangzott, hogy

Fehér Petra elfogadta azokat a „szabályokat” amelyek a Fidesz és a politikai érdekérvényesítésekről szólnak. Mint korábban fogalmazott, nem volt befolyása a pályázatok elbírálásban, inkább segítette Boldog István munkáját

és ha valami probléma merült fel, akkor neki kellett megoldani mivel nem lehetett mindennel Boldog István megkeresni.

A rendőrségi vallomásban volt egy rész amely arról szólt, hogy Fehér Petra nem tekinti bűncselekménynek, hogy Boldog Istvánhoz lojális vállalkozók nyertek a Területi Operatív Program (TOP)pályázatain.

A TOP pályázatok lényege, hogy a 300 millió forint alatti pályázatok esetében - mint amilyenek Boldog István körzetében is rendszeresek voltak - az érintett települések nyílt és meghívásos közbeszerzési eljárás során választják ki a kivitelező cégeket. A Boldog-ügyben rendre Profiter-Machine Kft., az Akviron Kft., illetve a Boldog István által „javasolt” cégek nyerték el a TOP-os pályázatokat.

K. Péter harmadrendű vádlott - Boldog István régi barátja - sem volt bőbeszédű, így a bírónő az ő korábbi rendőrségi vallomását olvasta fel. K. cége végezhette Kétpón a 26 millióból megvalósult hét műanyaggal bevont jurtasátor és a faszobrok felállítását a Történelmi Magyarország Emlékhelyen. 

A negyedrendű vádlott K. Ferenc sem tett vallomást. A jogász végzettségű vádlott volt a vezetője a Debköz Kft.-nek, amely a cserkeszőlői beruházások nyertese lett úgy, hogy a vádirat szerint Boldog István és Fehér Petra győzte meg a település akkori alpolgármesterét, - az ügy nyolcadrendű vádlottját -, hogy szavazzon az általuk preferált cégekre amikor a közgyűlésben döntenek.

Az ötödrendű vádlott G. Vanda volt K. Péter asszisztense. Tavaly szeptemberben vallomást tett az előkészítő ülésen és elismerte, hogy kenőpénzeket vett át, illetve juttatatott el a vádlottakhoz, ezért  őt bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt első fokon 2 év szabadságvesztésre ítélték, amit 5 évre felfüggesztettek így G. Vandának már nem kellett megjelennie a tárgyaláson. 

M. R. József, a Boldog-ügy hatodrendű vádlottja sem volt közlékeny ahogyan G. István hetedrendű vádlott sem. Mindkét vádlott korábbi vallomásait ismertette a bíróság. 

 I.Sándor Cserkeszőlő volt alpolgármestere volt az ügy nyolcadrendű vádlottja. Ő volt az aki G. Vandához hasonlóan az előkészítő ülésen szintén beismerte az ellen felhozott vádakat, de a korábbi rendőrségen tett vallomásával, valamint az ügyészség vádjával többször is ellentmondásba keveredett, ezért a bíróság nem fogadta el a vallomását beismerésnek. Most azonban már úgy döntött, nem tesz vallomást.

Boldog István fideszes politikust és társait hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolják. 

A Központi Nyomozó Főügyészség Boldog Istvánra – elsőrendű vádlottként – 6,666,666 forint vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért. Hasonló büntetés kiszabását kérték a másodrendű vádlottra, F. Petrára és a harmadrendű vádlottra, K. Péterre.

A bíróság a tanúk meghallgatásával folytatódik 2023 február 3-án és 10-én.