Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Letartóztatták a 16 éves fiút, aki késsel támadt a kiérkező rendőrre

A fiatal a bírósági döntés szerint javítóintézetbe kerül, ott tölti a letartóztatását.

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt folyik eljárás az ellen a 16 éves fiatal ellen, akinek szombaton a bíróság elrendelte a letartóztatását, amiért három nappal korábban késsel támadt a kiérkező rendőrre egy Fejér vármegyei településen.

A Fővárosi Törvényszék szerint a gyanúsított büntetlen előéletű, de vele szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt már van folyamatban büntetőeljárás. Ezért és a mostani ügye miatt is tartani kellene a szökésétől, amit letartóztatással és javítóintézeti elhelyezéssel előznének meg.

A hvg.hu is hírt adott az esetről, amikor a most letartóztatott fiú késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt. A járőr azért jelent meg a háznál, mert egy 16 éves lány nevelőapja segítséget kért. A lány a bejelentés szerint hétfő óta nem volt otthon és éppen megjelent a barátjánál.

A rendőr a háznál összetalálkozott a lánnyal és annak 16 éves barátjával. A lépcsőházban igazoltatni akarta őket, de a fiú megpróbált elfutni. A rendőr testi kényszert alkalmazott, a fiú azonban a földön fekve is ellenszegült és többször ököllel próbálta megütni.

Amikor a járőr megkezdte a fiú megbilincselését, a támadó hirtelen egy 9 centis pengéjű késsel megszúrta a rendőr lábszárát. Az intézkedés alatt végig agresszívan viselkedő fiú ellenállását egy, a lépcsőházban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével lehetett csak megtörni.