Minden egyes alkalommal, amikor egy gyártó bemutat egy új belépőszintű, vagy egy alsó-középkategóriás terméket, felmerül a kérdés, hogy „tényleg szükség van-e rá?” A legtöbb esetben az összeszerelési minőség és a hardveres korlátozások miatt ugyanis az ilyen eszközök alig egy-két év használat után tönkremennek, utána pedig vehetünk újat belőlük – ezzel viszont több probléma is van. Elsősorban az, hogy elektronikai hulladékot termelünk, mely rendkívül káros a környezetre, másodsorban pedig a saját pénztárcánkat is megcsorbítjuk. Való igaz, hogy rövidtávon jobb befektetésnek tűnhet egy olcsóbb, épphogy kielégítő eszköz vásárlása, hosszútávon azonban mindig jobban megéri valami magasabb minőségű termékbe fektetni.
Hasonló helyzet áll fent a Nokia új, a 2022-es berlini IFA-n bemutatott tabletjével is, a T21-gyel, mely kompakt méretének, kedvező árának és kifejezetten jó összeszerelési minőségének köszönhetően első látásra szerelem lehet, huzamosabb használat után azonban előjönnek azok a problémák és kellemetlenségek, melyek nem ütköznek ki egy párperces szemügyrevétel során.
Már-már prémium külső
A T21 egy igazi kis ékszerdoboz, a hátlapi kéttónusú, 60 százalékban újrahasznosított műanyagból készült borítás pedig meglepő módon nem csak látszatra néz ki jól, hanem tapintásra is kellemes. Szintén plusz pont, hogy az élek kerekítettek, ennek köszönhető az is, hogy a 247,5 × 157,3 × 7,5 milliméteres mérete és 466 grammos súlya ellenére a Nokia tabletjét akár egy kézzel is használni lehet, bármiféle erőlködés nélkül – azt azonban érdemes észben tartani, hogy a T21-et fekvő, és nem álló használatra tervezték.
Erre leginkább a szelfikamera elhelyezkedéséből lehet következtetni, mely a 10. generációs iPadhez hasonlóan a készülék hosszabbik oldalán kapott helyett; illetve a hangszórók is fekvő tájolásban szólnak a legjobban, azok ugyanis jobb és bal oldalon találhatók, ha azonban álló helyzetbe fordítjuk a készüléket, lentről és fentről fog érkezni a hang. A házibuliban egyébként semmiképp nem erről a készülékről fog szólni a zene, a hangszórók ugyanis meglepően hangosak, kimaxolva a hangerőt azonban már találkozhatunk egy kis recsegéssel – emellett pedig a mély tartományból sem köszön vissza túl sok minden.
Pluszpontnak mondható, hogy a T21-ben még mindig található egy Jack-csatlakozó, azt azonban nem értjük, hogy azt kvázi miért a készülék sarkába, azaz az egyik legsérülékenyebb pontra kellett helyezni, sajnos elég lehet egy leejtés, és máris eltorzulhat a bemenet.
Nem minden arany, ami fénylik
A 10,4 hüvelykes kijelző egy 1200 × 2000 pixel felbontású, 60 hertzes, IPS LCD panelt rejt maga alatt, mely maximálisan 360 nites fehérfényerő kibocsátására képes. Ez elsőre ijesztőnek hangozhat – főleg azok után, hogy a mai mobilok már akár 2000 nites fehérfényerő kibocsátására is képesek – a valóság azonban az, hogy kielégítő a fényerő, egyaránt beltéri és kültéri használatnál is. A betekintési szögek ugyancsak rendben vannak, nem torzulnak a színek, a felbontás miatt azonban különösebb keresgélés nélkül is láthatók a pixelek, a kör alakú alkalmazásikonok élei bizony mind-mind recések.
A kijelző 16:9-es képaránya azonban hatalmas előny lehet azok számára, akik legfőképp film- és sorozatnézésre vásárolnák a készüléket, azok ugyanis fektetett módban teljesen kitöltik a felületet – nem úgy, mint például az iPadek 4:3-as aránya, mely ugyan kedvezőbb a kreatív tartalomgyártáshoz, médiafogyasztáshoz mégis előnytelenebb, a kijelző alján és tetején ugyanis két hatalmas fekete csík figyelhető meg filmnézéskor.
Az előlapon egy nyolc megapixeles szelfikamera kapott helyet, mely nem csinál kifejezetten jó képeket, videóbeszélgetésekhez azonban kielégítő a minősége. Hasonló mondható el a hátlapi, szintén nyolc megapixeles egységről is, mely egy-két dokumentum befotózására még tökéletes lehet, minden másra azonban érdemesebb lesz telefonja kameráját használnia, azzal bizonyosan sokkal jobb képeket lő majd.
A leggyengébb láncszem
A T21 belsejében egy 12 nanométeres eljárással készülő Unisoc Tiger T612-es SoC ketyeg, mely egy nyolcmagos processzort (2 × 1.8 GHz Cortex-A75 & 6 × 1.8 GHz Cortex-A55) és egy Mali G57-es grafikus gyorsítót foglal magába – ezzel pedig el is érkeztünk a készülék egyik leggyengébb láncszeméhez, a chip ugyanis még a kezdőfelületet sem tudja zökkenőmentesen meghajtani, az oldalak közötti lapozási animációk lassúak és néha meg is akadnak. Ez persze az Android 12-es felület optimalizálatlanságának hibája is lehet, nagy esély van rá azonban, hogy a chip lesz a hunyó, ráadásul az sem segít, hogy mindösszesen négy gigabyte memóriával kell gazdálkodnia a T21-nek.
A Geekbench 5 nevezetű benchmark-alkalmazás egyébként 344 pontra értékelte az egymagos, és 1393 pontra a többmagos számítási teljesítményt, mellyel körülbelül a Qualcomm Snapdragon 660-as lapkájának teljesítményét közelíti meg a Nokia táblagépe.
A T21 ettől függetlenül alkalmas az egyszerűbb játékok futtatására, az olyan nagyobb, erőforrás-igényesebb játékok, mint például a Call of Duty Mobile azonban már megizzasztják, 15-20 perc folyamatos játszás után pedig a készülék bal oldala is elég erőteljesen melegedni kezd.
A tablet egy 8200 milliamperórás akkumulátort kapott, mellyel maximum egy-másfélnapos üzemidőt tudunk elérni, de ez számtalan tényezőtől függ, kezdve attól, hogy milyen alkalmazásokat futtatunk a táblagépen egészen odáig, hogy mekkora fényerővel nézzük azokat. Tölteni a készüléket egy USB Type-C csatlakozón keresztül tudjuk, akár 18 wattos teljesítménnyel is, a T21 dobozában azonban adaptert nem, csak egy USB-A–USB-C végződésű adatkábelt kapunk a szokásos papírmunka mellé.
Összegezve
A Nokia új táblagépe egy meglepően szép külsővel, ugyanakkor egy meglepően kiábrándító belsővel rendelkezik, melyeknek elméletben egyensúlyozniuk kellene egymást, a tesztidőszak alatt azonban a mérleg mégis inkább a negatívumok felé billent. Javít a helyzeten, hogy a Nokia próbál a környezetre is figyelni, így újrahasznosított műanyagból készítik a készülékház egy részét, illetve az is, hogy három éven át garantáltan megérkeznek a legfrissebb biztonsági frissítések a T21-re – ezek azonban még mindig nem elegek ahhoz, hogy a bruttó 114 ezer forintos ajánlott fogyasztói ár reálisnak érződjön. Főleg úgy, hogy csak 64 gigabyte tárhely jár ezért cserébe, mely manapság már meglehetősen szűkösnek mondható.
Ezek után ismét felmerül a cikk elején tárgyalt kérdéskör, miszerint szükség van-e egyáltalán ilyen kaliberű készülékekre? Nem lenne jobb, ha a gyártók csak csúcskategóriás készülékeket készítenének, melyek idővel, az újabb és újabb generációk bevezetésével egy lépcsőfokkal lejjebb csúsznának – így kedvezőbb áron juthatna hozzá mindenki egy egykoron csúcskategóriásként ismert mobilhoz vagy tablethez, ezzel is csökkentve elektronikus hulladékok mennyiségét és növelve a felhasználói elégedettséget? A választ mindenki döntse el maga.
(Borítókép: Gábor Zoltán / Index)
