Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Megszólaltak a kirúgott tanárok: a hatalom fenyegetőzik

Öt tanárt rúgtak ki pénteken a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert részt vettek korábban polgári engedetlenségi akcióban. A Partizán rendhagyó adásában ketten is megszólaltak a "renitensek" közül. 

Megszólaltak a kirúgott tanárok: a hatalom fenyegetőzik

Palya Tamás osztályfőnökként és matektanárként dolgozott az iskolában, 30 éve tanít. Nehéz felfogni, ami történt, de lélekben készültek rá a fenyegetések után, mondta. De megérte, látva a tüntetésen összegyűlt tömeget és a beszédet, ami az egyik diákja mondott, tette hozzá.

Amikor beleállt a tiltakozásba, azt mondták neki a diákjai, hogy vigyázzon, mert mi lesz velük, ha kirúgják, hiszen érettségire készülnek. Erre ő válaszolta, hogy:

„Néha azt kell mondani, hogy elég, és fejjel kell menni a falnak, mert az nem sztrájk, hogy közben órákat kell tartaniuk. ”

Palya Tamás azt is elmondta, a diákok a Kölcseyben szaktanárok nélkül maradtak: őt úgy rúgták ki, hogy egyszerre osztályfőnöke és matematikatanára végzős osztályának, nem tudja, hogy velük mi lesz.

Törley Katalin egyben a Tanítanék Mozgalom képviselője is, akit vélhetően még csak azért nem mentettek fel állásából, mert nem tartózkodott az épületben, amikor behívták felettesei.

A tanárnő arról beszélt, hogy a hatalomnak azért kellett most olyan radikális eszközhöz nyúlnia, mint a leghangosabban tiltakozó tanárok kirúgása, mert a tanárhiányból egyre többen értették meg, hogy amikor arról beszélnek, hogy a tanárok nem tudnak dolgozni, mert nem tudják a számláikat fizetni, akkor nem hazudnak. Így oda kellett csapniuk, hogy a többi tanár már ne vállalja a hasonló akciókat, hiszen látják: valóban a munkájukat kockáztatják.

Törley szerint azonban rendkívül fontos, hogy most ne hagyják abba a tiltakozásokat.

Mindkét kirúgott tanár kész perre menni, ugyanis szerintük nem volt arányos a polgári engedetlenségre adott tankerületi válasz, vagyis a kirúgásuk.

Törley Katalin autoriternek és diktatórikusnak nevezte a jelenlegi hatalmat, de szerinte az is probléma, hogy nem alakult ki egy szolidáris és kritikus tömeg, ami kikényszerítette volna az oktatás rendbetételét. Azt mondta, hogy a tanárok felelőssége is, hogy nem tudták meggyőzni a szülőket, hogy amikor felszólalnak, akkor az ő érdeküket is képviselik. Talán most már egyre többen értik ezt, és egyre többen szólalnak fel a problémák miatt. Szerinte a hatalom emiatt nyúlt ilyen erős eszközhöz most. A kirúgásokról azt mondta: „Ez fenyegetés a többi tanár felé.”