Sokan megkérdőjelezik, hogy tényleg annyira ravaszdi állat-e a róka, mint ahogyan generációk óta hallunk róluk a mesékből. Ha akarja kiénekli a sajtot a holló szájából, vagy fortélyos cselekkel lopódzik a baromfiudvarokba rendet vágni, de La Fontaine-től, a nagy állatmesemondótól azt is tudjuk, hogy savanyú neki a szőlő (ezt, és más emberi gyarlóságot kigúnyoló fabuláit nem is kedvelte kortársa, a Napkirály, XIV Lajos).
Pedig nagy csínytevő ez a lomposfarkú kutyaféle, és nem tódított La Fontaine sem, mert akár az érett gyümölcsöt is megeszi, de jöhet neki bogár, rovar, undok féreg, szereti a tojást, pockot, egeret, és ha éppen arra jár, akár ártatlan őzgidákat is levadászik. Ám, hogy cipőket, papucsokat, surranókat is elcsór, arra leginkább az utóbbi években figyelt fel a nem mezítláb járó emberiség.
Gaztetteik száma szinte végtelen
A világ egyik legelterjedtebb ragadozója, szinte mindenhol él valamelyik fajtájuk a világon, nálunk (becslések szerint) hetvenezren somfordálhatnak sötétedés után mindenfelé, és előszeretettel látogatják meg a házak udvarait, ahonnan gyakran (ha nem találnak éppen tyúkpecsenyét) cipővel, bakanccsal, papuccsal a szájukban távoznak. Annyira rá tudnak kapni a lábbelikre, hogy Németországban 120 topánt hordott el a kertekből, lépcsőkről és ajtók elől az éjszakák leple alatt egy cipőfetisiszta rókakoma.
Berlinben száz darabos terítéket fülelt le egy morcos károsult, aki nyomozni kezdett kámforrá váló papucsai után, majd meglepve látta, hogy a rejtélyes tettes egy vörös róka, aki
rendszeresen tizedeli Zehlandorf városrész Crocs papucs-állományát.
Igen, a globális összetartozás egyik hiperpraktikusan kínos tömegszimbólumára esett a lompos választása, kár, hogy a tulajdonos féltett darabjait nem találták a leleplezett bűnlajstromban.
Voltak már hasonló incidensek Óbudán, a Táborhegyen is, vagy éppen a Balatonnál, a napokban pedig a saját szememmel láttam Balatonszabadiban, amint egy UV-zöld vietnámi papucsot zsákmányol a szomszéd lábtörlője mellől egy csalafinta példány, és sompolyog el elégedetten a látókörből.
A tudósok tanácstalanok
Na de mit esznek a befülledt lábbeliken a ravaszdiak? Nyilván nem divathóbortból, nárcisztikus kivagyiságból, vagy féktelen gyűjtőszenvedélyből lopkodják azokat számolatlanul. Az sem túlságosan életszerű magyarázat, hogy egy Crocs papucs jóízű és tápláló. Zoológusoknak is fő a fejük, és tanakodnak az elmúlt években elharapódzó furcsa tendencián.
Elise Able, vadrehabilitátor (aki 35 éve sérült, vagy árva rókák megmentéséért küzd) szerint a rókák természetüknél fogva kedvelik a kissé feszes, és sima tárgyakat, amelyekbe bele tudják mélyeszteni a fogaikat. Ez rendben is lenne, de érezzük azért, hogy a gusztának tartott külcsin nem kellően erős magyarázat arra, hogy a rókák – Al Bundyhoz hasonlóan – cipőkkel foglalkozzanak egyfolytában.
Egyelőre nem lehet egyértelmű okokat megnevezni,
de a cipők iránti megszállottságuk nem vitás és jól dokumentált,
mondja a szakértő. Japánban például szandálokat lopnak, Nagy-Britanniában a gumicsizmák a kedvenceik, Berlinben, amint most már tudjuk, a Crocs a menő, méghozzá mindenféle színben. Ha úgy vesszük, a lomposok egyfajta szociokulturális missziót is betöltenek, hiszen hobbijukból – mindenféle széles mintájú, reprezentatív szociológiai kutatás nélkül is – tudható, hogy milyen fazonokat kedvelnek a polgárok.
Bukémennyországot éreznek netán cipőinkben?
Annyira kíváncsi állatok, hogy ha elmennek például egy ajtó elé kitett cipő mellett, azonnal alaposan megvizsgálják azt is. Valószínűleg a tömény, (számunkra többnyire elviselhetetlen) szag nekik valóságos bukémennyország. És bármilyen ünneprontó is, de a „ravasz, mint a róka” mellett a „büdös, mint a róka” fordulat is teljesen helytálló, szagmirigyeik ugyanis (amit szépelgő módon ibolya-mirigynek nevez a tudomány) kirívóan intenzíven működnek. Sok más állathoz hasonlóan ők is erős szagokkal jelölik meg territóriumukat és jelzik csoporton belüli hierarchiájukat, de vadászok és ismerőik határozottan állítják, hogy a bűzösnek hívott borzok (amelyeknek kotorék odúját sokszor önkényesen elfoglalják) sehol sincsenek hozzájuk képest. A rókaszagot, állítólag, különösen nehéz elviselni.
Cipőmániájukat indokolhatja az is, hogy játéknak viszik haza a kölyköknek a sáros túrabakancsot, vagy a strasszokkal ékesített, leopárd mintás magas sarkú szandált,
esetleg edukációs célból demonstrálnak a előttük egy divatos flipfloppal,
hogy megmutassák, hogyan kell hurcolni a zsákmányt, például egy ravaszul elkapott mókust. De az is felmerült, hogy a valódi bőrből készült lábbeliket félreteszik szűkebb időkre, amikor jobb híján megcsócsálják azokat (a teória szilárdságát azonban némileg kikezdi az elcsent filléres, egynyári gumitalpalávalók tömkelege).
Népiesből urbánussá avanzsáltak
Akárhogyan is van, az biztos, hogy a cipők iránti fixációjuk összefügg azzal, hogy egyre több az ember közelében lakó városi róka. A szemetesek ételmaradékai könnyen megszerezhetőek számukra, és annyira hozzá kezdenek szokni a mesterséges környezethez, hogy kutatók szerint egyre jobban hasonlítanak a kutyákhoz.
Egy tanulmány szerint a városi rókák agya kisebb lett vadon élő társaikhoz képest, és ahogy alkalmazkodnak az urbánus táplálékkereséséhez, az orruk is egyre hegyesebb lesz. A Glasgow-i Egyetem kutatócsapata viszont hangsúlyozza, hogy
a városi rókákat még csak véletlenül sem lehet háziasítottnak tekinteni.
Akkor sem, ha sokszor imádnivalóan kedvesnek tűnnek, és erdei rokonaikkal ellentétben lazán ott kullognak előttünk, mint egy kutya, semmitől sem tartva. A furcsa közvetlenség azért lehet megtévesztő, mert a vörös róka az egyik (mára szerencsére már féken tartott) emberre is halálos vírusbetegség, a veszettség egyik fő hordozója, amelynek egyik jellegzetes tünete éppen a szokatlan (ösztönökkel ellentétes) barátkozási kedv, és,ha a gyerekmesék furfangos rókakomáit látjuk bennük, könnyen megmarhatnak minket és máris belekerülünk a róka-fogta csuka minden fél számára kellemetlen végkimenetelű meséjébe.
