Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Most éppen a hurrikán tett keresztbe a NASA "elátkozott" Hold-programjának

Novemberre halasztják az Orion űrhajó többször meghiúsult tesztrepülését.

1969. július 20-án az amerikai Apollo-program legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin elsőként lépett a Holdra. Fél évszázad elteltével újra kiújult a verseny a Hold meghódításáért, de ezúttal már nagyobb a tét. Cikksorozatunkban áttekintjük a Hold-kutatás 50 éves történelmét és felvázoljuk az égitest kolonizálásának lehetséges forgatókönyveit.

Legkorábban novemberben indíthatják útnak a NASA új űrhajóját, az Oriont és gigantikus hordozórakétáját, a Space Launch Systemet (SLS), amivel egyszer majd űrhajósokat küldenének a Holdra. A The Verge tudósítása szerint ugyanis ismét elhalasztották az Artemis-küldetés első komolyabb tesztrepülését, ezúttal az Ian hurrikánra hivatkozva.

©

Az amerikai űrkutatási hivatal nem merte megkockáztatni az Orion/SLS tesztrepülését ilyen szélsőséges időjárási körülmények között, ezért az űrkapszulát és a hordozórakétát inkább visszagurították a szerelőcsarnokba. Az Ian 4-es kategóriájú hurrikánként ért a szárazföldre Floridában, de mire elérte a Kennedy Űrközpont környékét, már trópusi viharrá "szelidült", és nem tett kárt az infrastruktúrában a NASA közlése szerint.

Ez már a sokadik alkalom, hogy elhalasztják a kilövést: az Artemis-program menetrendje alapján eredetileg szeptemberre tervezték a startot, majd előbb októberre, most pedig novemberre halasztották, részben technikai problémák, részben pedig az időjárás miatt. A több hónapos csúszás miatt a küldetés további fázisait is érinti, ezért kérdéses, hogy sikerül-e 2024-ben űrhajósokat küldeni a Holdra (az első tesztrepülést még emberek nélkül tervezik, a holdraszállást még több, automatizált, illetve "emberes" tesztrepülésnek kellene megelőznie).

A következő időablak november 12. és 27. között lesz nyitva.

(Borítókép: a NASA látványtervén az Orion űrhajó kibontott napelemekkel, Hold körüli pályán.)