Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Orbán Viktor olyat kaphat Brüsszeltől, ami padlóra küldheti

Brüsszel az Erasmus-ügyön keresztül készül szembeszállni a magyar kormánnyal, így Orbán Viktorral.

Orbán Viktor olyat kaphat Brüsszeltől, ami padlóra küldhetiOrbán Viktor/Facebook

Brüsszel az utóbbi hetekben erőteljesen fellépett az ellen, hogy Magyarországon az alapítványi fenntartású egyetemek vezetésében ott ülnek a kormánypártok vezető politikusai – emlékeztet az index.hu. Az Európai Bizottság emiatt azt is kilátásba helyezte, hogy megvonnák az Erasmus-program forrásait.

A kormányzat azóta jelezte, ezt megelőzendő készek megegyezni az Európai Unió vezetésével. Ennek keretében elfogadnának egy törvényt, amelyben kimondanák, hogy miniszterek nem ülhetnek be az egyetemi alapítványok kuratóriumába.

A brüsszeli Politico című lap most arról írt, hogy az egyetemi szférában indított támadás érzékeny pontot jelenthet a magyar kormány számára. Mint írták, a 40 millió eurónyi forrás, amelyet az Erasmus finanszírozására biztosít Brüsszel Magyarországnak, viszonylag elhanyagolható összegnek mondható például azokhoz a több milliárd eurónyi uniós forrásokhoz képest, amelyekről az előző év végén született megállapodás.

Ennek ellenére érezhető volt, hogy a magyar kormány nagyon nagy jelentőséget tulajdonít az ügynek. A brüsszeli lap szerint ez azzal magyarázható, hogy a Fidesznek van egy nagy szellemi-kulturális bázis is, amelyre ez az ügy negatívan hatna.

A cikkben egy érdekes meglátást is hoztak: megjegyezték, hogy Orbán Viktor abban különbözik a többi „populistának” vélt európai vezetőtől, hogy a pártjának van saját szellemi holdudvara, amelyre nagyban épít a kormányzásban, és mindez a párt identitásának megfogalmazásában is gyakran visszaköszön. Így az, ha megvonják a magyar felsőoktatástól a nemzetközi finanszírozást, sokkal érzékenyebben érintheti a kormánypártokat, mint azt a legtöbben gondolják.