Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Pintér Sándornak kevesebb a forintja, de rengeteg a dollárja

A belügyminiszer bevallott ingatlanainak száma felére csökkent, de az olcsóbbak tűntek el a listáról.

Újdonságok lehetnek a 2023-ban közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokban, miután az utóbbi egy évben többször hozzányúlt a parlament a bevallási rendszerhez. Most is árgus szemmel figyeljük majd a bevallásokat, kérdés, hogy teljesebb képet kapunk-e idén a politikai vezetők vagyoni helyzetéről.

Nyolc ingatlan büszke tulajdonosa Pintér Sándor az idei vagyonnyilatkozata szerint: a második kerületben három lakása és egy családi háza van, Siófokon egy több mint kétszáz négyzetméteres házat, Szigetmonostoron és Szihalmon egy-egy nyaralót, utóbbin pedig még egy telket tudhat magáénak.

Változás 2022-höz képest, hogy eltűntek a belügyminiszter budapesti garázsai és néhány ingatlannak már csak ötven százalékát tulajdonolja, tavaly ezt még nem tüntette fel. Ezen kívül egy hetedik kerületi lakás is kimaradt idén, de ez lehet amiatt, mert azokat az ingatlanokat, ahol a tisztségviselők életvitelszerűen élnek, nem kell feltüntetni.

Tavaly negyvenöt, idén már csak tízmillió forint készpénze volt Pintérnek, egyik folyószámlája látraszóló egyenlege pedig tízmillióról 112 ezerre csökkent.

A belügyminiszternek ennek ellenére jól alakulnak a megtakarításai, több mint 250 millió forintnyi félretett pénze van, ennek nagyjából fele dollárban. Vagyonnyilatkozata szerint azonban ennél jóval több pénz illeti meg, több mint egymilliárd forint tartozást tart számon korábbi cégeladásai után és családtagok, barátok számára adott kölcsönökből.