Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Raskó György szerint néhány héten belül vége lehet az élelmiszerárak inflációjának

Hatalmas ütemben csökkent a háztartások fogyasztása, közben pedig egyre olcsóbb a gáz és a műtrágya is – a szakértő pedig optimista ezeket a jeleket látva.

„Csökken a gáz ára és olcsóbb lett a műtrágya is” – értékelte a jelenlegi gazdasági helyzetet az ATV Híradójának kérdésére Bige László, az ország legnagyobb műtrágya gyárának tulajdonosa. Bige azt mondta, gyára tavaly október óta a csúcson termel, termékeiket pedig el is tudják adni szerte Európában.

A műtrágyaárakat a gáz ára, az élelmiszerárakat a műtrágya ára húzta magával, azonban ennek lassan vége lehet az elemzők szerint. Raskó György agrárközgazdász szerint a vágtató élelmiszerinfláció megáll, sőt, ez már csak hetek kérdése, ugyanis a rendkívüli árak miatt visszaesett a kereslet is.

„Egyre több jelzés jön, hogy az élelmiszer eladások volumene nagyon drasztikusan csökkent januárban, a magyar tulajdonoknál ez a csökkenés húsz százalék fölött van, ami óriási visszaesés” – magyarázta Raskó – „ennél nagyobb inflációfékező eszköz nincsen”. A szakember szerint a mostani árak is csökkenni fognak, április-május környékén, a tejtermékek árai például 15-20 százalékot is eshetnek.

Matolcsyék megmutatták: így növelik az árstopok az inflációt Magyarországon

Az amúgy is hitelességi válsággal küszködő, és annak árát fizető magyar gazdaságpolitikának már csak az hiányzott, hogy a kormánymédia páros lábbal szálljon bele a jegybankelnökbe csak azért, mert - amúgy megalapozottan - kritizálni merte a kormányt. Igazából az a csoda, hogy Matolcsy eddig megúszta, ennél kevesebbért tinédzser lányokat leribancoztak.