A szombati nap két magyar aranyérmet (a Kiss Blanka, Lucz Anna kettős és Kopasz Bálint) és két bronzot (Bragato Giada és Nagy Bianka 200-on és 500-on) hozott, így az éremtáblázat harmadik helyén várták a mieink a folytatást.
A záró etapot a B döntők vezették fel, itt két számban voltunk érdekeltek, a tavaly C–1 1000 méteren bronzérmes Adolf Balázs a harmadik helyen zárt, a tegnap 200-on vb-címet nyerő Kiss Blanka, Lucz Anna kettős pedig az olimpiai számban a kilencedik lett – igaz, itt utóbbi alig fél órán belül a K–1 200-as A döntőjére volt hivatalos.
Nagyon fájt ez a B döntő. Tanultam a középdöntős futamomból, többen azt mondták, hogy bekezdtem az elején, most direkt tartalékoltam, hogy a második 500-on meg tudjak indulni keményen, de ugyanazazt éreztem, egyszerűen a szembeszél teljesen megállított, és bárhogy próbáltam kifuttatni a hajót, egyszerűen úgy éreztem, mintha sárban eveznék, nagyon rossz volt
– mondta az Indexnek Adolf Balázs, aki az 5000 méteres döntőt címvédőként várja. Elmondása szerint nem maradt benne túl sok energia, de a délutáni versenyig igyekszik kipihenni magát.
Az A döntők
A záró nap fináléit épp Lucz Anna versenyszáma indította el, a koppenhágai viadalon ezüstérmes versenyző pedig újabb érmet szerzett Kanadában, nagy csatában ért fel a dobogó harmadik fokára.
A vasárnapi program (félkövérrel szedtük az olimpiai számokat)
B DÖNTŐK
férfi C–1 1000 m (Adolf Balázs – 3.)
női K–2 500 m (Kiss Blanka, Lucz Anna – 9.)
A DÖNTŐK
női K–1 200 m (Lucz Anna – 3.)
16.19: férfi K–1 200 m (Csizmadia Kolos)
16.44: női C–1 500 m (Balla Virág)
16.59: férfi K–2 1000 m (Noé Bálint, Kulifai Tamás)
17.10: női K–1 1000 m (Rendessy Eszter)
17.21: férfi C–2 1000 m (Kiss Balázs, Hodován Bálint)
17.38: férfi C–4 500 m (Zombori Dominik, Koczkás Dávid, Slohoczki Ádám, Kollár Kristóf)
17.56: férfi K–2 500 m (Nádas Bence, Kopasz Bálint)
18.11: mix C–2 500 m (Gönczöl Laura, Fejes Dániel)
18.14: mix K–2 500 m (Kurucz Levente, Gazsó Dorka Alida)
18.40: női C–4 500 m (Bragato Giada, Balla Virág, Takács Kincső, Nagy Bianka)
MARATONI DÖNTŐK
19.40: női K–1 5000 m (Kőhalmi Emese)
20.15: férfi C–1 5000 m (Adolf Balázs)
20.50: női C–1 5000 m (Balla Virág)
21.30: férfi K–1 5000 m (Noé Bálint)
KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG (KANADA)
FÉRFIAK
K–1 200 M
Csizmadia Kolos
K–2 1000 M
Magyarország (Noé Bálint, Kulifai Tamás)
C–2 1000 M
Magyarország (Kiss Balázs, Hodován Bálint)
C–4 500 M
Magyarország (Zombori Dominik, Koczkás Dávid, Slohoczki Ádám, Kollár Kristóf)
K–2 500 M
Magyarország (Nádas Bence, Kopasz Bálint)
NŐK
K–1 200 M
Lucz Anna
C–1 500 M
Balla Virág
K–1 1000 M
Rendessy Eszter
C–4 500 M
Magyarország (Bragato Giada, Balla Virág, Takács Kincső, Nagy Bianka)
MIX DÖNTŐK
C–2 500 M
Magyarország (Gönczöl Laura, Fejes Dániel)
K–2 500 M
Magyarország(Kurucz Levente, Gazsó Dorka Alida
MARATONI DÖNTŐK
FÉRFIAK
C–1 5000 M
Adolf Balázs
K–1 5000 M
Noé Bálint
NŐK
K–1 5000 M
Kőhalmi Emese
C–1 5000 M
Balla Virág
(Borítókép: Úton a Banook-tó médiabejárata felé – Fotó: Borbély László/Index)