Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Szlovéniában piacvezető lett az OTP Csoport

Az OTP Bank 2019-ben lett az SKB Bank tulajdonosa, hétfőn pedig a Nova KBM Csoportot vásárolta meg.

Lezárta az OTP csoport történetének eddigi legjelentősebb akvizícióját, a szlovén Nova KBM bank megvásárlását. Ez korábban az Apollo Alapok, valamint az EBRD tulajdonában volt – jelentette be a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. Az OTP csoportnak így – a 2019-ben megvásárolt SKB Bankkal együtt – 30 százalék körüli részesedése lett a szlovén bankpiacon, ami az ország piacvezető vállalkozásává emeli.

A két szlovén leánybank integrációja várhatóan 2024-ben zárul le; az új bank a csoport legnagyobb külföldi leánybankja lesz.

„A Nova KBM az egyik leginnovatívabb bank a szlovén piacon, amely az OTP Csoport értékes és fontos tagjává vált. A sikeres tranzakciózárás nemcsak hosszú távú elköteleződésünket erősíti Szlovénia mellett, hanem azt is jelzi, hogy az OTP Csoport stabil, tőkeerős, kiemelkedő likviditással rendelkezik, és a menedzsment elkötelezett a regionális jelenlét erősítésében” – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az OTP csoport által kiadott közlemény szerint.

A Nova KBM Szlovénia második legnagyobb bankja, 2022 szeptemberében az összes eszközállományt tekintve 20,7 százalékos piaci részesedéssel és 2022 végén több mint 1500 alkalmazottal, az SKB Bank pedig a harmadik legjelentősebb szlovéniai pénzintézet.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.