Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Több zsáknyi ruhát lophatott el egy józsefvárosi ruhabolt biztonsági őre

A kár alsó hangon négymillió forint.

Lopás miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság két budapesti férfival szemben, akik a gyanú szerint február negyedikén hajnali fél egykor közel félmillió forint értékű ruhaneműt lophattak el egy józsefvárosi pláza egyik üzletéből.

Az eddigi adatok szerint L. András a bolt vagyonőreként két zsákot pakolt tele különféle ruhadarabokkal, majd átadta őket az üzlethez érkező D. Róbertnek. A férfit a nyomozók a plázából kilépve rögtön elkapták, így az üzletet – mivel a ruhák meglettek – nem érte kár. L. Andrást tíz perccel később az üzletben fogták el, majd a párost előállították a kerületi kapitányságra.

A nyomozás során kiderült, hogy L. András január 9. és február 2. között többször is lopott a boltból hasonló módszerrel, é több mint négymillió forintos kárt okozott. A két férfit a nyomozók lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Az 58 éves L. a bűncselekményeket csak részben ismerte el, panasszal élt a gyanúsítás miatt. Elmondása szerint nem követett el korábban ilyen bűncselekményeket, viszont az otthonában több zsáknyi ruhát találtak az üzlet címkéjével ellátva. Az 53 éves D. Róbert egyelőre nem tett vallomást.