Arról is mesélt, hogy személyesen alig, főleg az interneten keresztül bántják.
Tóth Gabi a Magas és mély című műsor vendége volt, ahol beszélt eddigi életútjáról, illetve az utóbbi időszakban őt érő kritikákról, amik főleg az értékrendjét érik – szemléz a 24.hu.
Mint elmondta, a Megasztárban anno a „rock angyala” szerepet osztották rá, amit ő elfogadott, mert fiatalon mindenkinek meg akart felelni, hogy elismerjék és felnézzenek rá, ne pedig vidéki kislánynak tekintsék, amit akkor szégyellnivalónak tartott. Azt gondolta, ha akkor mindenbe belemegy, egy idő után azt csinálhatja majd, amit ő akar, de ez nem így lett. 2015-ben zeneileg mélypontra került, ezután kezdett el újra a folkzene iránt érdeklődni. Mikor megszületett a kislánya, akkor vált igazán fontossá, amit otthonról, a vidéki közegből, a szüleitől hozott.
Akkor így összeállt a kép, hogy valójában nekem mi az utam, mi a fontos. Teljesen áthelyeződött a hangsúly az „én”-ből a „mi”-vé, a családdá, és ezt nagyon sokan hitetlenkedve vagy hiteltelenként aposztrofálják az én személyiségemhez. Hiába próbálok mesélni nagyon őszintén arról, hogy nekem ez milyen megélés volt, sokan nem akarják befogadni. A közönség sokkal jobban befogadja, tehát ha elmegyek bárhova beszélgetni emberekkel, akkor ott nincs kérdés. Van egy nagyon komoly, masszív hátország, egy fal, amik nem akarják az emberek elé engedni a valós, őszinte gondolataimat. Elindult egy olyan médiakarakterem, ami teljesen ismeretlen számomra is
– fogalmazott az énekesnő.
Természetesen szóba került az is, hogy manapság – főleg, mióta az új szerepében mutatkozik – egyre többen bántják. Ám ezt ő nem veszi magára, mert szerinte mindenki más hasonló bánásmódban részesül az interneten, ahol az emberek így vezetik le a hétköznapokban felgyülemlett feszültséget.
A koncerteken nem jön oda senki, hogy »Tóth Gabi, azért utállak, mert keresztény vagy«, vagy »azért nem szeretlek, mert nem tudom milyen órát láttam a karodon«, vagy »azért mert matyóruhát vettél fel«. Senkit nem érdekel ez, ilyenekkel nem találkozom. Meg nem olyan bátrak ám az emberek, hogy szemtől szembe odajöjjenek hozzád és megmondják. Egy-egy pillantásból látom. Ha elmegyek mondjuk egy forgatásra, és egy stábtag hogy néz rám, akkor abból egy picit érzékelem. Három mondatot beszélgetünk, aztán már mosolyog. Igazából ennyire van súlya ennek az egésznek.
