Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Vagyonnyilatkozatok 2023: a mindent elbíró papírok éjszakája

Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre. Belevetettük magunkat a dokumentumokba, és közben reménykedtünk, hogy valóban hiteles információkat találunk. Az aggasztó az, hosszú évek óta így indulunk neki ennek a munkának, és túl sokszor kellett már csalódnunk.

Újdonságok lehetnek a 2023-ban közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokban, miután az utóbbi egy évben többször hozzányúlt a parlament a bevallási rendszerhez. Most is árgus szemmel figyeljük majd a bevallásokat, kérdés, hogy teljesebb képet kapunk-e idén a politikai vezetők vagyoni helyzetéről.

Cikkünk frissül

A tiszta közélet szempontjából alapvetés lenne, hogy az állampolgárok pontosan tudják, milyen a választott vezetőik anyagi helyzete. Erre lett kitalálva az éves kötelező (és Magyarországon minden február elsején éjfélkor) nyilvánosságra kerülő vagyonnyilatkozat - amiben parlamenti képviselőknek, kormánytagoknak, közjogi méltóságoknak, polgármestereknek kell felsorolniuk, milyen ingó vagy ingatlan vagyonnal rendelkeznek, milyen adósságaik vannak, mekkora rendszeres bevételeik és juttatásai vannak.

Hazudni nem is illenék, meg szankciókat is vonhatna maga után. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az elmúlt években túlságosan is gyakran kellett egy-egy képviselőnek, miniszternek magyarázkodnia "tévedésekért" vagy elfeledett tételekért, miként túlságon gyakoriak voltak a gyanús tételek is.

A kérdés az, mi derül ki az idei bevallások után. Az elmúlt egy évben ugyanis a kormány – részben uniós nyomásra – többször is belenyúlt a vagyonnyilatkozati rendszerbe, így elvileg közelebbi képet kaphatunk arról, hogy mekkora vagyon felett rendelkeznek az ország vezetői. Gyakorlatilag viszont kiskapukkal van telepakolva a rendszer, amely így továbbra is módot ad a vagyon eltitkolására. Reménykedni azonban mindig lehet. Nézzük, mit árultak el idén saját magukról a politikusok.

Jönnek a politikusok vagyonnyilatkozatai, és most újdonság is lehet bennük

Az utóbbi egy évben többször hozzányúlt a parlament a vagyonnyilatkozati rendszerhez. Most is árgus szemmel figyeljük majd a bevallásokat, de azért ezektől a változásoktól sem várhatjuk, hogy teljes képet kapjunk a politikai vezetők vagyoni helyzetéről. Február elsején sokéves hagyományt elevenítenek fel a magyar újságírók, ilyenkor teszik közzé az országgyűlési képviselők és köztisztviselők vagyonnyilatkoztait.