Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Varga Mihály végre megvette a gyenesdiási házat és tetemes adósságot halmozott fel

A pénzügyminiszter közel 59 millió forint tartozást halmozott fel az előző vagyonnyilatkozata óta.

Újdonságok lehetnek a 2023-ban közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokban, miután az utóbbi egy évben többször hozzányúlt a parlament a bevallási rendszerhez. Most is árgus szemmel figyeljük majd a bevallásokat, kérdés, hogy teljesebb képet kapunk-e idén a politikai vezetők vagyoni helyzetéről.

„Áron alul bérelhet Varga Mihály egy 169 milliós medencés balatoni luxusházat” – írta tavaly az Átlátszó. Azt már a pénzügyminiszter árulta el, hogy az ingatlant havi 150 ezer forintért bérelte, tavaly nyári vagyonnyilatkozatából pedig az is kiderült, hogy meg fogja venni a 204 négyzetméteres ingatlant. Ez a jelek szerint azóta meg is történt.

Varga legfrissebb – január végén leadott – vagyonnyilatkozatából ugyanis kiderül, hogy a pénzügyminiszter fele részben tulajdonosa lett a gyenesdiási családi háznak, és a hozzá tartozó 42 négyzetméteres garázsnak.

Az, hogy az ingatlan mennyibe került, nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy a fideszes politikus alaposan eladósította magát. A vagyonnyilatkozata szerint

banknak 1,6 millió, magánszemélyeknek pedig 57 és félmillió forinttal tartozik.

Csökkent állampapírokban tartott vagyona is: a tavalyi majdnem 20 millióhoz képest idén ennek már csak a fele áll a rendelkezésére. Ugyanígy felére csökkent a részvényvagyona, 8 és félmillió forintra.

A pénzügyminiszter ingatlanjai közé tartozik még az eddigi karcagi telek és zártkert, valamint egy Budapest II. kerületében lakóháznak fele részben tulajdonosa.

Kocsija, nagy értékű ingósága még mindig nincs.