Hungary

12 perceként történik meg, 43 ezer ember meghalt

24 ezer embert öltek meg eddig idén az Egyesült Államokban végrehajtott lövöldözéseken – írja a Mandiner az amerikai Gun Violence Archive adataira hivatkozva.

A cikk szerint csak az elmúlt napokban, Július 17. és július 23. 915 lövöldözés volt az országban, vagyis 12 percenként követtek el ilyen jellegű fegyveres bűncselekményt. Ezek következtében 430 ember meghalt és 1007-en megsebesültek. 

A Gun Violence Archive (GVA) adatai szerint

idén már több, mint 24 ezer öltek meg a lövöldözésekben.

2020-ban összesen több, mint 43 ezer ilyen haláleset történt. Ez már önmagában véve is negatív rekordnak számított, de könnyen lehet, hogy az idei év még az előzőnél is rosszabb mutatókat fog eredményezni. 

A rendelkezésre álló adatokból az is kiderül, hogy az eddig 2021-ben lövöldözésben elhunytak közt több mint 800-an kiskorúak, közülük pedig 174-en 12 éven aluli gyermekek voltak.

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a fegyveres erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények magukban foglalják az öngyilkosságokat is, amelyek a felnőttek lőfegyverekkel okozott halálának mintegy 60%-át okozzák. A GVA adatai azt mutatják, hogy csak ebben az évben több mint 13500 olyan öngyilkosság történt, amit fegyverrel követtek el.

Noha minden amerikai tagállamot érintettek ezek a bűncselekmények, van néhány olyan állam, ahol a szokásosnál is gyakoribbak voltak. A  legtöbb eset Illinoisban történt (109), őket Texas (63), Pennsylvania (59), Kalifornia (52) és New York (48) követi.

Az ABC News az adatokat elemezve azt is megállapította, hogy ez a fajta erőszak leggyakrabban  a szegényebb, városi területeken fordul elő. Azt írták, hogy a lövöldözések több mint kétharmada ott fordult elő, ahol a lakosok több mint fele nem fehér.

Azt írták, hogy az események több mint 50 százaléka az ország legszegényebb területein történt, ahol a háztartások jövedelmének mediánja évi 40 ezer dollár vagy kevesebb. Eközben csak a lövöldözéseknek 17 százaléka történt ott, ahol több mint 60.000 dollárt keresnek az emberek átlagosan.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Football news:

Messi - in PSG's application for the match against Manchester City
Sheriff in the Champions League-the miracle of the year. The cancellation of the limit helped, but so far in Moldovan football it is terrible: neither fans, nor money
The son of Eto'o became a player of Vitoria Guimaraes
Donnarumma will be PSG's goalkeeper in the match against Man City. He will make his debut in the Champions League
Jorginho: I was worried about the talk that I would not have been at Chelsea without Sarri
Dybala and Morata have muscle injuries. They will not play with Chelsea and Torino
Neville criticized the players for apologies in social networks in the style of Bruno: Their PR people create fake personalities