Soros seftelésétől a Soros-tervig

Apám kiskereskedő volt, én pedig nagykereskedő vagyok.

2020-ban, a Covid idején született a sommázat Soros Györgytől, aki épp abban az évben töltötte be a kilencvenet. Végtelenül egyszerű összefoglalás, ám egy szóval nehéz benne vitatkozni: a magyar üzletember igazán nagypályán játszott, bármibe is kezdett élete során.

Soros nemrég hivatalosan is nyugdíjba ment, befektetési cégei után alapítványai vezetését is átadta fiának, Alexnek. Épp ideje tehát egy egymondatosnál hosszabb összefoglalásnak: erre vállalkoztak a

Soros György – Egy teljes élet

című könyv szerzői.

A könyv nem klasszikus életrajz, és nem is csupán azért, mert az egyes fejezeteket mások jegyzik. Azért sem az, mert éppen annyira mutatja be Sorost, mint a világot, ahol Soros „Soros” lett, az elmúlt évtizedek nagy hatású kormányzati intervencióitól a pénzpiacokon a zsidóság 20. századi magyarországi történetéig. Soros munkássága tényleg csak korával együtt értelmezhető – és ez igaz nem csak politikai aktivizmusára, de pénzügyi machinációira is.

Soros „egyetlen élete” nyolc portrén keresztül áll össze: a túlélő, a befektetéseit filozófiai alapra helyező spekuláns, a filantróp, a politikai aktivista, a Kelet-Európa nyelvét beszélő üzletember, a CEU alapítója, a „kínai módra” az emberi kapcsolatokon keresztül építkező milliárdos és a magyar zsidó. A szerzők között van a Ford Alapítvány elnöke, a Nyílt Társadalom Alapítványok egyesült államokbeli elindítója, a CEU volt rektora, a világ egyik legismertebb Kína-szakértője is. Portréik elemei néha találkoznak, a szerzők konklúziói néha ütköznek – azt viszont még a legnagyobb szimpátiával írók is elismerik: Soros igazán okot adott arra, hogy ne csak sokoldalú, de ellentmondásos személyiségként is emlékezzenek majd rá.

A HVG Könyvek kiadónál megjelent - ide kattintva onnan is megrendelhető - könyv nyolc fejezetéből választottunk nyolc részletet.

Eva Hoffman: A gyökerek

„Egy háború ritkán ér véget akkor, amikor hivatalosan bejelentik, hogy vége. Magyarországon a háború utáni időszakot, mint mindenütt máshol, egyaránt jellemezte a káosz és a lelkesedés. Az infláció olyan méreteket öltött, amilyen még Németországban, a weimari köztársaság idején sem volt, és virágzott a feketepiac. Tivadar (Soros apja – a szerk.) szokás szerint jól boldogult: egy darabig tolmácsként dolgozott az amerikaiaknak, akik a svájci követségen rendezkedtek be. Pál (Soros bátyja) egy ideig pulóvereket cserélt krumplira. György többé-kevésbé legális tevékenységet folytatott, és korai pénzügyi tapasztalatokat is szerzett, amikor egy ismerőse megkérte, hogy dollárt váltson át pengőre, és rájött, hogy a pénzváltás a legkülönfélébb, nem igazán szokványos helyeken zajlik (az egyik ilyen hely például egy zsinagóga volt). Végül elég jó áron sikerült beváltania az ügyfele pénzét, és megpróbálta őt meggyőzni, hogy adjon magasabb jutalékot. Az illető azonban nem volt erre hajlandó, ami újabb tanulsággal szolgált György számára a különféle pénzügyi szakmák előnyeiről és hátrányairól – bár ebben az időszakban még álmában sem gondolt rá, hogy ilyen foglalkozást válasszon."

Soros már pályafutása elejétől fejlesztette három olyan képességét, amely megkülönböztette őt versenytársaitól. Először is országhatárokon túl látott: globális szereplő volt már jóval azelőtt, hogy a „globalizáció” kifejezés megjelent volna a lexikonokban. (…) Pénzügyi elemzőként töltött első éveiben úgy gazdagodott, hogy épp azokat a torzulásokat használta ki, amelyeket az említett tőkekontroll okozott. Később még nagyobb vagyonra tett szert a korlátozások megszüntetése okozta piaci nyomásnak köszönhetően. Második különleges tulajdonsága az a meggyőződése volt, hogy a piacok eredendően instabilak. Ebben teljesen eltért korának legtöbb pénzügyi gondolkodójától. (…) Szkepticizmusa abból eredt, hogy már korán megismerkedett Karl Popper osztrák filozófus gondolataival, aki a második világháború után a London School of Economicson tanított. Popper alapvetése az volt, hogy az emberi lény nem képes teljes mértékben felfogni az igazságot – a legtöbb, amit tehet, hogy tökéletlenül próbálja megragadni. (…)

Soros harmadik különleges tulajdonsága a másodikhoz kötődik. Volt érzéke a kockázathoz, ahhoz, hogy mikor kerülje, és mikor vállalja. Stanley Druckenmiller, aki 1989 és 2000 között Soros Quantum Alapját (Quantum Fund) vezette, úgy vélte, ez a hatodik érzék volt Soros legfontosabb képessége: ez tette a pusztán jó spekulánst verhetetlen spekulánssá. (...) Ha erős volt a meggyőződése egy konkrét ügylettel kapcsolatban, agresszívan növelte annak méretét – megelőzve a viselkedéstudomány később népszerűvé vált felismerését, elnyomta természetes ösztönét, hogy korán kiszálljon egy nyereséges üzletből, bezsebelve az addigi profitot. Ehelyett amikor nyerni kezdett, gyakran még meg is duplázta az összeget.

Darren Walker: Vizionárius filantrópia

Amikor elindult a filantrópia útján, még csak homályos elképzelése volt arról, mit is akar tenni. Alapítványát Nyílt Társadalom Alapítványnak nevezte el, utalva filozófiájának egyik fő gondolatára, amelyet most a való életben is ki szeretett volna próbálni. Ugyanakkor a közvetlen ok jóval kevésbé volt önzetlen: adót akart optimalizálni. A Nyílt Társadalom egy úgynevezett jótékony vagyonkezelő alapítvány volt, amely lehetővé tette, hogy a gyermekei adómentesen örököljék a vagyonát abban az esetben, ha húsz éven keresztül évi 3 millió dollárt eladományoz. Egy egyre növekvő vagyon birtokosaként ez szerény és józan indulás volt Soros részéről. Ám fokozatosan rájött, hogy ha filozófiáját a világ valós problémáira alkalmazza, azzal sok jót tehet.

Gara Lamarche: Céltudatos politizálás

Soros azt állítja, hogy egyáltalán nem bántják a támadások: „Sőt, ellenkezőleg: inkább arra ösztönöznek, hogy még keményebben harcoljak. Büszke vagyok az ellenségeimre – a barátaimra már kevésbé.” És ezalatt nemcsak azt érti, hogy csalódott olyan vezetőkben, mint Bill Clinton és Barack Obama, hanem azt is, hogy nem tetszik neki a baloldal néhány szélsőséges megnyilvánulása, amely sokszor az úgynevezett eltörléskultúrában (cancel culture) csúcsosodik ki, ami az ellentétes véleményeket ütköztető viták erős korlátozását jelenti. Ebben a tekintetben, ha jobboldali kritikusai valóban odafigyelnének Sorosra és a Karl Popper elveire épülő nyílt társadalom iránti elkötelezettségére, több közös pontot találnának vele, mint gondolnák.

Ivan Krasztev: Egy kelet-európai elme

Gyakran Soros szemére hányták, hogy ösztöndíjasainak egy része olyan ellenálló, aki kommunista családokból jött, vagy korábban ő maga is kommunista volt, és nem olyan régi antikommunista, mint például Alekszandr Szolzsenyicin. Ez egyáltalán nem meglepő. Soros mindig is különös vonzalmat érzett azok iránt, akik készek megváltoztatni a véleményüket, van bátorságuk megkérdőjelezni önmagukat – és olykor akár az életüket is kockára tenni a felismert igazságért. Soha nem lelkesedett a fanatikusokért vagy cinikusokért. (...) Egy kívülálló számára a legnehezebben érthető az volt, hogy Soros kelet-európai programja állandóan változott. Sosem létezett egy konkrét terv – hogyan is létezhetett volna? –, hanem ehelyett, a klasszikus popperi szellemben, Soros improvizált. Pontosan ez tette őt egyedivé. Mindazzal a bölcsességgel, amit a történelemből és az üzleti életből szerzett, Soros egy helyen ezt írta: „Jellemző a forradalmi korszakokra, hogy az események gyakran előrébb járnak, mint amennyire az abban részt vevők képesek megérteni.” „Megpróbáltam oly módon lépést tartani a forradalommal, hogy mind az események interpretálását, mind a céljaimat a körülményekhez igazítottam.”

Michael Ignatieff: Az alapító meséje

Úgy tűnt, Soros belenyugodott abba, hogy bármennyire sikeres is európaiként, zsidóként és értelmiségiként, mindig is kívülálló marad. Ahelyett, hogy siránkozott volna kívülálló voltán, inkább úgy tűnt, élvezi. Rájött, hogy ellentmondásos alakja és kívülállása is hozzájárult a sikeréhez. Így hát nem azért folytatott filantróp tevékenységet, hogy társadalmi elismerést szerezzen. Megtehette volna, hogy adományoz alma materének, a London School of Economicsnak, amivel megerősíthette volna jó hírét a londoni elit körökben, ő azonban – bár bizonyos egyetemi projekteket támogatott az alapítványa – soha nem adományozott az LSE-nek olyan céllal, hogy a nevét összekapcsolják az intézményével. Ehelyett 1990-től kezdve pénzét, idejét és energiáját egy bizonytalan jövőjű közép-európai egyetem elindítására áldozta.

Orville Schell: A hálózatok hálózata

Fiatal korában, miután Magyarországról Londonba költözött, hosszú órákat töltött filozófiai értekezések írásával, amelyek többsége sosem jelent meg nyomtatásban. Azóta is sajnálja, hogy nem lett belőle filozófus, mert mindig vágyott arra, hogy elmélyült párbeszédet folytasson a nagy filozófusok panteonjának tagjaival. „Nagyon szerettem volna filozófus lenni” – vallotta be egyszer egy interjúban. Ez a rossz érzés, hogy ő csak egy üzletember, azóta is vezérmotívuma Soros életpályájának. „Az a nagy különbség üzleti és alapítványi életem között, hogy az utóbbit tiszta szívemből csinálom” – mondta életrajzírójának, Michael Kaufmannak. Sőt azt is kijelentette, hogy ha üzletemberi tevékenysége közben szívinfarktust kapna, akkor „tényleg lúzernek” tartaná magát. Viszont ha „Oroszországban vagy Kínában lelőnének, akkor nem érezném ezt”.

Leon Botstein: Egy magyar származású zsidó öröksége és próbatétele

Miután világhírű lett, nyilvánvalóvá vált, hogy Soros György zsidó identitásának árnyoldala is van. Mint a földkerekség egyik legjelentősebb politizáló filantrópja és legendás pénzügyi szakember, tovább erősítette a nemzetközi zsidó összeesküvésről szóló, már régóta létező rágalmakat, amelyek szerint a zsidóság pénzével és befolyásával a világuralom megszerzésén ármánykodik. Sokféle változatuk van ezeknek a nézeteknek. Soros nagy pénzügyi sikereit, mint például, amikor a brit font ellen fogadott, rutinszerűen az effajta zsidó összeesküvés bizonyítékának tekintik. Személyes diplomáciai erőfeszítéseit a szovjet érdekszférában a kommunizmus bukása előtti években, majd az azt követő időszakban, következetesen eltorzították az antiszemitizmus lencséjén keresztül, kiváltképp Oroszországban.

Tragikus módon éppen Magyarországon a legrosszabb a helyzet. Az 1990-es évek közepén Budapesten György egyik rokona lakásának ablakából figyeltük a vasárnap délutáni tüntetést, amely az akkori szabaddemokrata–szocialista kormány ellen zajlott. A kormányellenes tüntetők Soros-ellenes feliratokkal vonultak fel, azzal vádolva a kormányt, hogy annak a nemzetközi zsidó összeesküvésnek a bábfigurái, amely a nemzet valódi magyar jellegének aláásására törekszik. Ez már előrevetítette azt a politikát, amely a jelenlegi magyar miniszterelnök, Orbán Viktor vezetésével jutott hatalomra. Orbán (aki, ironikus módon, Soros-ösztöndíjas volt Oxfordban) a magyarság védelmezőjeként állítja be magát a zsidó Soros György züllesztő hatásával szemben. Választási kampányában olyan manipulált plakátokat tett közzé, amelyeken Sorost az antiszemiták által használt zsidó karikatúrákhoz hasonlóan „bábmesterként” ábrázolták, és figyelmeztettek: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!

A könyvet ide kattintva megrendelheti a kiadótól.