Hungary

28 évig tarthatta fogságban a fiát egy svéd nő

Hetedikes volt egy svéd fiú, amikor kivették az iskolából. Közel három évtizeddel később rettenetes állapotban talált rá egy rokona.

A svéd rendőrség őrizetbe vett egy 70 éves nőt, aki a gyanú szerint 28 évig fogva tartotta a fiát egy lakásban Stockholmtól délre – számolt be kedden az SVT svéd közszolgálati televízió. A nőt – aki visszautasítja a vádakat – jogellenes fogvatartással és azzal gyanúsítják, hogy súlyos testi sérüléseket okozott a most 41 éves férfinak.

A férfira egy női rokona bukkant rá, aki, kihasználva, hogy a gyanúsított kórházban van, elment a Haninge nevű helység közelében található családi házba. A rokon az Expressen napilapnak azt mondta, hogy

a lakásba belépni olyan volt mint egy "rémálomba". Mindent vizelet és szemét borított, a sérülésekkel teli férfi pedig úgy bűzlött, mint a rothadó test.

A férfit egy stockholmi kórházba szállították, ahol több műtétet is elvégeztek rajta. A rokon elmondása szerint az áldozat látszólag normális életet élt addig, amíg hetedik osztályban kivették az iskolából. A szociális ellátók, bár szóltak nekik, nem tettek semmit, a család többi része pedig megpróbált kevés jelentőséget tulajdonítani az esetnek.

A rendőrség kordonnal vonta körbe a házat, az ügyészség pedig közölte, hogy nagyszabású meghallgatást tart az ügy tisztázása végett.

Football news:

Mbappe does not score for PSG 4 matches in a row. This is his worst streak since April-May 2018
Mourinho on Rashford's words: Go to Opta and draw your own conclusions. Liverpool - Manchester United-and so quite a loud match
Ronaldo: Real Madrid made a mistake by letting Hakimi go. Sometimes I say to myself: Imagine yourself and him - we would move at a good speed
Barcelona would not consider Messi's participation in the game with Athletic if it were not for the trophy match
Jurgen Klopp: Manchester United are now flying forward and we have difficulties. But we are not so far from the top of the form
Klopp on hugs: If it was a threat to the players' health, we wouldn't do it. The pitch is a safe place
Mourinho to Bale in training: Do you want to stay here or go back to Real Madrid and not play football?