Hungary

300 millió forintot kap a kormánytól a Diósgyőr – büszkén nyilatkozott a klubelnök

Háromszáz millió forint kormányzati támogatást kap a DVTK – jelentette be a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke.

300 millió forintot kap a kormánytól a Diósgyőr – büszkén nyilatkozott a klubelnökFotó: MTI/ Czeglédi Zsolt

Deutsch Tamás hétfőn Sántha Gergellyel, a DVTK elnökével írta alá a támogatási szerződést annak keretében, hogy a kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 55 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.

Ezek közül három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sportegyesület az, amelyik a program részese lehet: a DVTK – vidéki nagyegyesületként – az észak-kelet magyarországi térség "egyik, ha nem a legnagyobb, legmeghatározóbb sportegyesületeként" 300 millió, a Miskolci Sportiskola 13 millió, a Tiszaújvárosi Triatlon Sportegyesület pedig 3 millió forintos támogatásban részesül.

"A Sportegyesületek Országos Szövetsége a tavalyi év harmadik harmadában dolgozott ki egy programot, amit a kormánynak benyújtott, mert úgy láttuk, ahogy sok más ágazatot, úgy a magyar sport világát is komoly problémák elé állította az új koronavírus-járvány" – idézte a SOSZ közleménye Deutsch Tamást. A SOSZ elnöke kiemelte: a fővárosi és vidéki nagy, közepes és kis egyesületeknek is olyan problémákkal kellett szembesülniük, amely problémáknak egy része anyagi természetű volt. Éppen azért a SOSZ arra tett javaslatot, hogy a kormány indítson el egy olyan támogatási programot, amely legfontosabb célja, hogy az új koronavírus járvány pénzügyi nehézségeinek legalább részbeni orvoslására költségvetési támogatást nyújt vidéki magyar sportegyesületeknek. "Ennek a programnak az a célja, hogy segítséget nyújtson a bajban, ráadásul ismerjük a mondást, aki gyorsan ad kétszer ad, tehát a gazdasági problémák részbeni orvoslása érdekében a legfontosabb, hogy minél előbb érkezzen a segítség" – fűzte hozzá. Megemlítette: a programon keresztül a pandémia miatt idén nyárra halasztott olimpiára és paralimpiára indulási jogot szerzett sportolók minél nyugodtabb, jobb felkészülését is segítik.

Sántha Gergely, a DVTK elnöke hangsúlyozta: a tavalyi év nagyon hátrányosan érintette a sportot, éppen ezért ez egy roppant fontos és hasznos támogatás.

"Kifejezetten büszke vagyok rá, hogy a vidéki nagyegyesületek közül a DVTK az, amelyik a legnagyobb támogatást kapta"

- emelte ki, kitérve rá: az idén 111. születésnapját ünneplő klubban jelenleg 22 sportág űzhető.

"A támogatás összesen közel ezer utánpótlás és felnőtt sportolónknak nyújt segítséget a minél eredményesebb sportszakmai munka folytatásához. A koronavírus-járvány rendkívül súlyosan érintette a DVTK összes szakosztályát. Ezért is sokat jelent a SOSZ támogatása, amit elsősorban egyéni sportolóink felkészülésének finanszírozására, edzéslehetőségeik biztosítására használunk fel. Jelenleg négy olyan sportolónk is van, akiknek minden esélye megvan arra, hogy a tokiói olimpián is képviselhetik majd Magyarországot" – tette hozzá a DVTK elnöke.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/ Czeglédi Zsolt

Football news:

Griezmann spoke with Hamilton and visited the Mercedes boxes at the Spanish Grand Prix
Barcelona feels that Neymar used it. He said that he wanted to return, but extended his contract with PSG (RAC1)
Aubameyang to the Arsenal fans: We wanted to give you something good. I am sorry that we could not
Atletico did not lose at the Camp Nou. Busquets' injury is the turning point of the match (and the championship race?)
Verratti injured his knee ligaments in PSG training. Participation in the Euro is still in question
Neymar's contract in one picture. Mbappe wants the same one
Manchester United would like to sign Bellingham in the summer, not Sancho. Borussia do not intend to sell Jude