A Népszava érdeklődésére, miszerint indult-e büntetőeljárás a Dolomit Kft. árképzésével kapcsolatban, a rendőrség csupán annyit közölt:

Elektronikus úton érkezett megkeresésére reagálva tájékoztatjuk, hogy az Ön által kérdezett ügyben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon nyomozás nem indult.

Mint ismert, Vadai Ágnes (DK) még januárban tett fel írásbeli kérdést – hivatkozva egy, a Direkt 36-on megjelent írásra – Polt Péternél annak kapcsán, szabályos-e, hogy Orbán Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek bányacége, a Dolomit Kft. lényegesen drágábban – esetenként 60-70- százalékkal – árulja termékeit főbb versenytársaival szemben. A vállalat amúgy rendszeres beszállítója az állami beruházásoknak, termékei után így közpénzt kap. 

A felé intézett kérdést Polt feljelentésként értékelte, majd továbbította a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra. A válaszból pedig az is kiderül, azért utasították el a feljelentést, mert "a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény", írja Népszava. 

A végeredmény egyébként nem meglepő, hiszen a portál tavaly októberi összesítése szerint Polt Péter hivataláról lepattannak azok a feljelentések, amelyeket ellenzéki képviselők generálnak. És hogy számszerűsítsünk: csaknem százhúsz esetből egy sem jutott el a vádemelésig.