Hungary

A járvány miatt pereskedik Lombardia és Olaszország

A leggazdagabb olasz tartomány, Lombardia beperelte a központi kormányzatot a hibás járványkezelés miatt, ami miatt feleslegesen bezáratták a tartomány boltjait.

A félresikerült járványkezelés miatt egymásra mutogat Milánó és Róma. A központi kormányzat egy héttel ezelőtt vörös zónába sorolta az észak-olaszországi Lombardiát, így a boltoknak, éttermeknek és iskoláknak is be kellett zárniuk. Majd nem sokkal később kiderült, hogy a döntést hibás járványadatokra alapozták, így a régió mégis visszakerülhetett a narancs színű csoportba, élvezve az ezzel járó enyhítéseket - írja az Euronews.

A Matteo Salvini-féle Liga párt vezette Lombardia tagadná, hogy az történt volna, hogy az ő részükről mentek volna rossz számok a római központba. Ezt erélyesen kimutatva Attilio Fontanais kormányzó meg is indította a pert a kormánnyal szemben.

Az újabb lezárások bejelentésekor egyébként tömegek tüntettek a karantén ellen.

Olaszországban 2 455 185 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 85 162, és 1 871 189-en gyógyultak fel a Covid-19-ből.

Football news:

Morata contracted a cytomegalovirus infection. The Juve striker fainted after the game with Porto
Prosecutors have reopened the case against Jerome Boateng for assaulting an ex-girlfriend in 2019. She died in February
Gian Piero Gasperini: I will not talk about the removal, or UEFA will disqualify me for 2 months
Zidane on the removal of the Broiler: I don't know if the penalty was excessive. The real world was not his best match, but the win
Ex-referee Iturralde on the removal of the Broiler: Borderline foul. It was possible to show both yellow and red
Gasperini on 0:1 with Real Madrid: You just need to win in Madrid. There is no need to speculate
Toloi about 0:1 with Real Madrid: Atalanta played a great match. We're still in business, now we have to win