A szurikáta-ügyhöz hasonló indulatok törtek felszínre szerdán, mikor a Fővárosi Állat- és Növénykert nyilvánosságra hozta, hogy az egyik görög teknősüket egy kockakővel agyonverte egy látogató.

"Az állatnak óriási fájdalmai lehettek, hiszen a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, és a belső szervei is súlyosan sérültek"

- állt az állatkert beszámolójában.

A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosította és elfogta az elkövető nőt, aki gyorsított eljárásban került a bíróság elé. Az Index beszámolója szerint a másfél órás tárgyalás után a nő válaszolt néhány újságírói kérdésre, de szavaiból úgy tűnt, hogy meglehetősen zavarodott állapotban nyilatkozott.

Tettét azzal indokolta, hogy

fel akartam hívni magamra a figyelmet, hogy ne kelljen koldulnom, prostituálódnom.

Arra a kérdésre, hogy börtönbe akart-e kerülni, azt válaszolta, hogy:

Nem, nem akartam, hát, lehet, hogy biztonságosabb.

A nő az októberben folytatódó tárgyalásig szabad lábon védekezhet.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!