Hungary

Állampapírt vehetnek az önkormányzatok, tovább halasztják a szociális temetést

Hetedszer halasztják el a szociális temetés bevezetését.

A kormány benyújtotta a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot. A minden évben szokásos „salátatörvény” most a korábbiaknál kevesebb és kisebb súlyú jogszabálymódosítást tartalmaz.

Például megengedi az önkormányzatoknak, hogy a költségvetési támogatás átmenetileg szabad részéből állampapírt vegyenek, ha ez a támogatási cél határidőben történő megvalósulását nem veszélyezteti, és a hozamot, kamatbevételt kizárólag a támogatott tevékenységgel kapcsolatos kiadásokra használják fel. Ezt egy rendelet eddig is lehetővé tette, de most törvényi szintre emelik.

A javaslat „a jogalkalmazás elősegítése érdekében” két évvel hosszabbítja meg azt a határidőt, amely alatt az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonsági feltételeinek meg kell felelni. A hulladékról szóló törvény módosításával a korábbi járulékfizetési rendszert állítja vissza oly módon, hogy a hulladéklerakási járulékot a hulladékgazdálkodási hatóság fizetési számlája helyett az e célra vezetett központi költségvetési fizetési számlára kell megfizetni.

Változik a 2020-ban elindított, nemzetközi tudományos eredmények elérését is célzó Nemzeti Laboratóriumok program szabályozása, mert az évenkénti finanszírozás miatt „nem biztosított a Nemzeti Laboratóriumok folyamatos működése, a forrásátadás késedelme a kutatások eredményességét veszélyeztetheti”. A támogatás felhasználásáról, illetve a kutatómunka előrehaladásáról előírt éves beszámolási kötelezettség sem megfelelő, indokolatlan adminisztratív terhet jelent a többéves kutatások esetén, ezért ezt is módosítják.

A kormány a jelek szerint képtelen lemondani arról az általános ellenszenvet kiváltott ötletről, hogy „szociális temetés” néven ingyen temethessék el halottaikat azok, akik hajlandók a holttest helyszínre szállításától a sírásásig és a hantolásig mindent maguk elvégezni. Ezt eredetileg 2014-től akarták bevezetni, de már hatszor elhalasztották, általában a költségvetést megalapozó törvényben, noha nincs köze a költségvetéshez. Most hetedszer is ezt teszik, az indoklásban ráadásul „jogtechnikai pontosításnak” nevezve. Az új határidő 2024.

Ez a törvény teremti meg a jogalapját annak az április végi kormányhatározatnak, hogy ingyenesen a görögkatolikus egyháznak adják át a kisvárdai kórházat. A javaslat szerint az ingyenes átadás az ingóságokra, tehát a kórház felszerelésére is vonatkozik.

Football news:

Peter Schmeichel: UEFA has offered the Danish national team three options: to finish immediately, at noon the next day, or to count 0:3. Did the players have a choice?
Spain is learning to play without Ramos, Pique, Carvajal and De Gea (and possibly Alba). On the right in defense-a midfielder, in the center-two left-handers
Rhodri: England could field three teams. They are among the obvious favorites of the Euro
Goalkeeper of the national team of Ukraine Buschan about the match with the Netherlands: I do not consider myself a hero
The match between Denmark and Finland could not be played on the same day. The players didn't have to decide that
A fan fell from the Wembley stand at the England - Croatia match. He is in hospital in a serious condition
Sweden is even glad that Zlatan is not in the Euro. The fans love the team more without him, and the coach is happy when everyone plows