Hungary

Covid19: Belgiumban januártól olthatnak

Belgium készen áll arra, ha biztonságos vakcina áll rendelkezésre, hogy akár már január ötödikén megkezdje a lakosság beoltását — közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök a Le Soir című francia nyelvű belga napilap beszámolója szerint. 

Belgiumban a halálozások megkétszereződtek, miközben a fertőzések száma csökkent

A Benelux államban a koronavírus okozta szövődményben eddig 12 520 ember halt meg.

Lapértesülés szerint  a kormányközi egyeztetésen Elio Di Rupo, az ország francia nyelvű régiójának, Vallóniának a miniszterelnöke közölte, hogy az első szakaszban a lakosságnak csak nagyon kis csoportja kaphat oltást, köztük minden bizonnyal a kórházak egészségügyi dolgozói. A teljes lakosság oltása még nagyon sokáig várat magára, ezért mindenkinek türelmesnek kell lennie — figyelmeztetett.

Belgiumban jön az enyhítés, kedden újra kinyithatnak a boltok

De az üzletekben egyszerre csak egy ember vásárolhat és fél óránál többet nem tölthet el bent.

A kórházakban ápoltak száma több mint négy hét után szerdán négyezer alá csökkent, jelenleg 3707-en szorulnak kórházi ápolásra, közülük 854-et intenzív ellátásban részesítenek. Ez 46-tal kevesebb a kedden közölt adatoknál —  írta a távirati iroda. 

A héten átlagosan naponta 2305 új koronafertőzést azonosítottak az országban, amit 29 százalékkal marad el a megelőző hét adataitól.

A járvány kezdete óta 579 212 megerősített fertőzéses esetet jegyeztek fel az országban. A héten naponta átlagosan 123 ember halt meg a fertőzés okozta szövődmények miatt, ez az adat 25,8 százalékkal marad el az egy héttel korábban feljegyzettektől.

Football news:

Mick McCarthy in charge of Cardiff until the end of the season
Aston Villa buy from Marcel Sanson for 14-15. 5 million pounds
Dzeko was removed from the Roma squad after a conflict with Fonseca. The striker was offered to West Ham
Ronald Koeman: We haven't scored 7 out of 12 penalties this season. This is too much, something has to change
Real about Hakimi and Interests: that is Absolutely incorrect information. We didn't ask for guarantees. We have a great relationship
Richards on Racism: I was also insulted by dark-skinned people. It was difficult. I've been fighting discrimination all my life
Barca's presidential candidates have been asked to sign Alaba and Aguero. They will become free agents in the summer