Hungary

Dolores Umbridge-ból II. Erzsébet királynő lett

Pumped Gabo az Instagram-sztorijában mesélte el, hogy hogyan is járt a reptéren. Még Magyarországon kellett szembesülnie azzal, hogy nem úgy van az, hogy be van oltva, és akkor már utazhat is bárhova. De a történet nem csak az utazás nehézségeiről szól Covid-időkben. Az egész onnan indul, hogy szerinte hazánkban nincsenek igazán jó bulik. Elment a Jazz Piknikre, de az annyira nem az ő világa volt (milyen meglepő), hogy elmondása szerint ki se szállt a kocsiból, egyből ment vissza Budapestre. Ezért is akart, illetve kellett (volna) Londonba mennie, ahol vasárnap valami igazán ütős parti várt volna rá. Mert ő arra vágyna, hogy a csarnokok legyenek megtömve elektronikus zenére tomboló tömeggel, de ez elképzelhetetlen, amíg a Gyöngyhajú lányt éneklik a Campus fesztiválon a fiatalok – mondja Pumped. 

pumped.png

Fotó: @challengemtv / instagram

Megvolt a bulira és a repülőre is a jegye, szóval kiment a Liszt Ferenc repülőtérre. Ott szembesült vele, hogy a kiutazáshoz elég sok dolog szükséges. Pumped Gabo kapott is egy tájékoztatót, amiben le volt írva minden, de ahogy elmondta, annyira felidegesítette magát, hogy értelmezni se volt kedve a leírtakat, meg aztán az egésztől is elment a kedve, úgyhogy a repjegy és a bulibelépő is ment a levesbe.

Legyen az ő esete intő példa mindenki számára, hogy külföldi utazás előtt le kell csekkolni mindent, hogy mik is a kiutazási követelmények.

(Instagram)

Football news:

Dybala and Morata have muscle injuries. They will not play with Chelsea and Torino
Neville criticized the players for apologies in social networks in the style of Bruno: Their PR people create fake personalities
Watzke about Sancho at Manchester United: It hurts me that he is not used so often
UEFA has abandoned the case against the founders of the Super League-Barca, Real Madrid and Juventus
Agnelli on the Super League: Its values will ensure the stability of the football industry
Moriba has not yet played for Leipzig after his transfer from Barca. Coach Marsh does not count on him
Simeone about Milan: Playing with such a club in the Champions League is fantastic. The top team that has grown in recent years