Hungary

Egy új kisautó árából miénk lehet ez a ráckevei patinás Rolls-Royce

Néhány millió forint ellenében bárki hazavezetheti ezt a hatalmas V8-as motorral szerelt luxusautót.

3 millió forint sok, ha egy televízió kerül ennyibe, de kevés, ha új autó vásárlásában gondolkozunk. A Dacia Duster alapára 3,099 millió forint, a Suzuki Baleno 3,095 millió forinttól indul, egy Lada Vesta pedig legolcsóbban 3,699 millió forintért lehet a miénk.

Pedig ennyi pénzből akár egy Rolls-Royce-t is vásárolhatunk, még ha természetesen nem is újat. Ezért a ráckevei példányért például kereken 3 millió forintot kérnek el:

©

A mellékelt fotókon egy Rolls-Royce Silver Shadow látható. Az 5,16 méter hosszú, illetve 2,1 tonna tömegű típust 1965 és 1980 között gyártották, és ez alatt a másfél évtized alatt valamivel több, mint 30 ezer példány készült belőle.

©

Ez a jobbkormányos kék Silver Shadow konkrétan 1970-ben látta meg a napvilágot és azóta mintegy 74 ezer kilométert hagyott maga mögött.

A fenntartási költségei vélhetően nem alacsonyak, cserébe viszont kárpótol a luxus utastér, illetve a 6,7 literes V8-as erőforrás semmi máshoz nem hasonlítható egyedi orgánuma.

©

Az automataváltós és hátsókerék-hajtású, teljesen üzemképes régi Rolls-Royce-ból a légkondícionáló és az elektromos ablakemelő sem hiányzik.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Football news:

Josep Bartomeu: Setien is doing a great job. We have full confidence in him
Pique on La Liga: Barca do not like to fall behind, but we have made every effort to change the situation
Pep Pro 0:1 with Southampton: city liked the Game, but it's not enough to win
Mandzukic is Interesting to Fenerbahce and Galatasaray. It is also claimed by Loco and Milan
Messi wants to finish his career at Barca. Bartomeu believes that Leo will not leave in a year
Gasperini about Atalanta: we Want to reach the Champions League and break the club's record for points in Serie A
Hames can leave Real Madrid for the Premier League for 25 million euros. A year ago, Atletico and Napoli offered 45-50 million euros for him. Real Madrid Midfielder Hames Rodriguez is likely to change clubs at the end of the season