Hungary

Elhalasztják a szeptemberre tervezett POSZT-ot is a koronavírus miatt

A szeptemberre halasztott Pécsi Országos Színházi Találkozót sem tudják megtartani a pandémiás helyzet miatt. A szervezők szerint túl kockázatos lenne megtartani, új időpontja még nincs a fesztiválnak.

A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó tulajdonosai és ügyvezetése úgy döntöttek, hogy a júniusról egyszer már szeptemberre halasztott 20. fesztivál megtartását későbbi időpontra halasztják.

A halasztást azzal indokolták a közleményükben, hogy a koronavírus miatt kialakult pandémiás helyzet nem szűnt meg, ezért a szervezők semmilyen módon nem akarják veszélyeztetni a közönséget, a résztvevő színházak színészeit, illetve műszaki személyzetét.

Azt hozzátették, bár a kormány legutóbbi rendelete nem tiltaná, de a tervezett 10 napos országos rendezvény

több száz határon inneni és túli közreműködője, illetve a publikum folyamatos és koncentrált jelenléte a Pécsi Nemzeti Színház épületében, fokozott kockázatot jelentene mindenki részére, még az egészségügyi előírások teljes betartása esetén is.

Új dátumot nem jelöltek meg a szervezők, azt írták, amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, megpróbálják még az évadban valamilyen módon megtartani a fesztivált.

Április végén jelentette be a fesztivált szervező cég két ügyvezetője, Márta István és Moravetz Levente, hogy a júniusra tervezett POSZT elmarad a járványhelyzet miatt. Péterffy Attila, Pécs polgármestere június végén arról beszélt, hogy szeptember elején mégis megtartanák a színházi találkozót, bár már akkor jelezte, hogy a pandémiás helyzet felülírhatja a terveiket.

Football news:

Zidane on Jovic's future: anything can happen. I can't say anything until the window closes
Flick on Bayern's Interest in Kramaric: I know him well, but I haven't heard anything about it
We have three clubs in this group stage of the Champions League. How did campaigns with two end up?
Solskjaer on transfers: No news. Working with what we have, Manchester United have a big squad
Guardiola confirmed that Zinchenko will stay at Manchester City
Bayern won 5 trophies in a year. To repeat the record Barca need to take another
Flick took 5 trophies with Bayern after 40 matches