Hungary

EMA-vezető: Az Astrazeneca oltásával minden korosztály nyer

Az oltási stratégia felelőse, Marco Cavaleri egy korábbi nyilatkozatát pontosította.

Van-e visszatérés a "normalitáshoz" az oltásoknak köszönhetően? Egyáltalán: mi az "új" normális? Utazunk? Nyaralunk? Bulizunk? Megyünk színházba és koncertre? Mennyire fenyegetőek a vírus különböző mutációi? Kell-e tartanunk negyedik, ötödik vagy sokadik hullámtól? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai vezetője vasárnap közölte, hogy az AstraZeneca vakcinájának előnyei minden korosztályban sokszorosan felülmúlják esetleges veszélyeit, és különösen igaz ez a 60 évnél idősebbek esetében.

Cavalerit korábban a La Stampa című lap idézte, és az akkori cikk szerint a fentieknek éppen az ellenkezőjét mondta, azaz hogy el kellene kerülni a 60 felettiek oltását AstraZenecával, csakúgy, mint a fialabbakét, mert fennállhat – bár rendkívül ritkán fordul elő – a vérrögképződés veszélye. "Szavaimat sajnos nem helyesen tolmácsolta az interjúban a La Stampa" – írta nyilatkozatában az oltásstratégiai vezető a Reuters hírügynökségnek. A La Stampa vasárnap este közölte online kiadásában Cavaleri pontosítását.

A múlt hét elején az olasz kormány azt közölte, hogy korlátozni fogja az AstraZeneca oltóanyagának használatát a 60 év felettieknél, miután egy tizenéves meghalt ritka vérrögképződésben beoltottsága után. Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap sajtótájékoztatón viszont azt mondta, hogy Olaszország folytatja az AstraZeneca használatát a 60 év felettieknél is, és nemcsak azoknál, akik ebből kapták első oltásukat, hanem olyanoknál is, akik még egyetlen oltást sem kaptak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Football news:

Trent Alexander-Arnold: Liverpool are aiming for trophies. We want to win as much as possible this season
Gabriel Martinelli: I think Arsenal is one of the best teams in the world. A lot turned out at the end of last season
Arsenal offered Jaka a new contract with a salary increase. Roma claims the player
Medal standings of the Olympic Games-2020: China has secured the first place, Russia is rushing into the top three, but loses 4 gold to the USA
Trent has signed a contract with Liverpool until 2025
Albrighton has extended his contract with Leicester until 2024. He has been in the team since 2014
Statement of Juve, Barca and Real Madrid: We believe in the success of the Super League. The UEFA monopoly harms football