Hungary

Érzelmes levélben búcsúzott el Benedek Tibortól az egyik legnagyobb ellenfele

Alekszandar Sapics arról írt, hogy Benedek Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnézett, de sosem volt bátorsága ezt neki elmondani.

A szerb válogatott olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázója, Alekszandar Sapics egy hosszú és érzelmes levélben köszönt el a csütörtökön elhunyt Benedek Tibortól.

Nem is tudom, hol kezdjem, rettenetesen nehéz nekem, mert sosem fogom megbocsájtani magamnak, hogy neki sosem mondtam el, amit most fogok – írja Sapics a Facebook-bejegyzésében, amit a Nemzeti Sport fordított magyarra.

Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnéztem, akit imádtam és tiszteltem, aki az egyik legnagyobb motiváló erőm volt, hogy fanatikusan dolgozzak és szinte spártai életet éljek a pólóspályafutásom során – írja.

Amikor a Becsejben játszott, Vincze Balázstól, a magyar válogatott akkori csapatkapitányától minden héten elkérte a videókazettákat a meccseiről azzal a fals indokkal, hogy nagyon kedveli a magyar pólót.

Az igazság, hogy egyáltalán nem érdekelt a magyar póló, csakis Benedek Tibor.

Amikor egymás ellen játszottak mindig vele akart szembekerülni, hogy megmutassa, ő is képes ugyanarra. Bár szerinte Benedek keményen játszott, de sosem sportszerűtlenül, és mindig higgadt maradt, és emiatt még jobban tisztelte.

Az ember, aki a sportágunk történelmének egyik legnagyobbja, aki sosem volt fáradt vagy felkészületlen, elment. Az ember, aki azzá a játékossá tett, aki lettem, és aki sajnos ezt sosem tudta, mert nem volt meg a bátorságom, hogy elmondjam neki.

Football news:

Gasperini on two penalties for Juve: They are above any rules in Italy. Did we have to cut off our hands?
Sarri Pro 2:2 with Atalanta: We played with one of the best teams in Europe right now
Pep Guardiola: Manchester City have won a place in the Champions League on the pitch. I hope that UEFA will allow us to play
Atalanta extended their unbeaten streak to 14 games and is ranked 3rd in Serie A
Ronaldo scored his 27th goal in Serie A, converting a penalty in the game against Atalanta. Immobile has 29 balls
Sterling scored 27 goals for the season and broke his record. He scored a hat-trick against Brighton
Three Atalanta players have scored 15+ goals in the Serie A season. This is the best result since 1952