Hungary

Ezrek halnak meg évente Magyarországon miatta, de mit teszünk ellene?

DMOHA20170102016

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség számítása szerint Magyarországon évente hozzávetőlegesen 13 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség következtében. Az Európai Bíróság februárban ítélte el Magyarországot a rossz levegőminőség miatt, és azt is részletezték, hogy az ország három térségében éveken keresztül állt fenn a jogsértő gyakorlat.

Az érintett területek Budapest, a Sajó-völgy és Pécs. Mindhárom körzet esetében a szálló por rendszeresen és tartósan túllépte a PM10-részecskékre vonatkozó napi határértéket, amit uniós rendelet szabályoz.

Simon Gergely, a Greenpeace légszennyezettségi szakértője kérdésünkre kifejtette, hogy Magyarország ellen már az uniós csatlakozás után pár évvel kötelezettségszegési eljárás indult (jelenleg a nitrogén-dioxid-szennyezés miatt is folyik eljárás), mert a szálló porra vonatkozóan nem teljesítettük az előírásokat. Ez jutott el a bíróságig, és ebből következett a februári elmarasztalás.

Simon szerint az a legfontosabb az egész ügyben, hogy kimondták:

Magyarország nem teljesítette az előírt határértékeket, és nem is tett érdemi lépéseket a javulás érdekében.

Nem magyar sajátosság

Több tagállam ellen is indítottak eljárást ezen a területen, de a szakértő leszögezi, hogy

hazánkban az egyik legmagasabb a lakosságarányos életvesztés a légszennyezés miatt az EU-ban. 2020-ban Lengyelországgal szinte holtversenyben voltunk a harmadik helyen, Bulgáriában a legrosszabb a helyzet.

Az Európai Unión kívül egyébként a Nyugat-Balkánon és Dél-Ázsiában még súlyosabb problémát jelent a légszennyezés.

Mit lehet tenni?

Európa több országában is sikerült 20-30 százalékkal csökkenteni az áldozatok számát, de Magyarországon még mindig tíz százalék alatti ez az érték. Simon Gergely úgy gondolja, hogy a megfelelő intézkedésekkel itthon is érhetnénk el eredményeket.

A szennyezés fő forrásai a lakossági fűtés, a mezőgazdasági tevékenység és a közlekedés. Ez általában térségenként eltérő, Észak-Magyarországon meghatározó a fűtés, sokan például bálás ruhát és építési hulladékot vagy műanyagot égetnek. A nagyvárosi közegben viszont sokkal jelentősebb szerepe van a fűtés mellett a közlekedésnek, azon belül is a dízeljárműveknek.

Egyre több nyugati nagyvárosból tiltják ki a legszennyezőbb autókat, és jellemzően Németországból érkezve ezek tömegével jelennek meg a hazai használtautó-piacon. A Greenpeace ezért kéréssel fordult a kormányhoz:

Nevezhetjük roncsautóimport-tilalomnak is, a kormány ígéretet tett rá korábban, de egyelőre nem korlátozták az ilyen gépjárművek behozatalát.

Egy általános épületfelújítási programot is várnak a döntéshozóktól, fűtéskorszerűsítéssel és energiahatékony szigeteléssel, a lakásfelújítási támogatást jó kezdeményezésnek tartják. Ezek mellett szükségesnek látják az illegális hulladékégetés felszámolását is – megfelelő szociális tűzifaprogrammal karöltve.

Azt is várják a kabinettől, hogy segítsenek a városoknak a tömegközlekedési parkok korszerűsítésében, például Budapesten a régi Ikarus buszok elképesztő szennyezést produkálnak. A forgalomcsökkenés érdekében az ingyenes parkolás felfüggesztésére is javaslatot tettek. A főváros irányába a legfontosabb kérésük, hogy kezdjék korlátozni és idővel kitiltani a 15–30 éves, extrém módon szennyező autókat Budapestről.

A Greenpeace szerint az azonnali intézkedésekre nem lehet kifogás a koronavírus-válság sem, sőt ez még inkább sürgetőbbé teszi azokat, mert a levegőszennyezés miatt súlyosabb lehet a betegség lefolyása.

Kérdéseinkkel kerestük az Innovációs és Technológiai Minisztériumot a fűtés- és épületkorszerűsítésre vonatkozóan, ahogy a fővárost is azzal kapcsolatban, hogy napirenden van-e a szennyező autók kitiltása Budapestről. Amint megérkeznek a válaszok, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: A fővárosban elrendelték a szmogriadót a levegő romló minősége miatt  2017. január 2-án . Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Football news:

Kimmich on Alaba: Real Madrid is a good choice. Not so many options for a step forward after Bayern Munich
The money for the Super League was promised by the largest US bank - before that, it helped the Americans buy up European clubs
UEFA on the 12 founders of the Super League: They will live with shame. We will discuss additional sanctions
Prince William on Super League: I am happy that the voice of football fans has been listened to
Director of Milan Maldini: I learned about the Super League on Sunday, everything was decided at a higher level
Goat Hennes VIII, former mascot of Cologne, died
Frappar will be the first female referee at the men's Euro. Karasev and the Argentine Rapalini are among the 19 main referees