Hungary

Fantasztikus nap után újabb döntők várnak a magyarokra – kövessenek minket csütörtök hajnalban is!

Fantasztikusan sikerült az olimpia ötödik napja, a magyarok számára ugyanis ez volt az eddigi legjobb Tokióban: két bronzérem mellett egy olimpiai bajnokot is avattunk.

Ahogy várható volt, Milák Kristóf aranyéremmel végzett 200 pillangón, ráadásul olimpiai csúccsal, míg Kenderesi Tamás negyedikként ért célba – csupán hét századmásodperccel maradt le a dobogóról. Mellettük Kapás Boglárka 200 pillangón, Németh Nándor pedig 100 gyorson bejutott a döntőbe, vagyis úszóink remekül teljesítettek.

Az aranyérem mellett két bronznak is örülhettünk: Tóth Krisztián cselgáncsozónk ugyanis vigaszágról megszerezte a harmadik helyet a 90 kilogrammosok mezőnyében, míg a férfi kardcsapatunk a végletekig kiélezett elődöntőben vereséget szenvedett Olaszországtól, a bronzmeccsen viszont legyőzte Németországot (45:40), így Szilágyi Áron az arany után újabb érmet szerzett Tokióban.

A női vízilabda-válogatottunk is szenzációs eredményt ért el, a torna eddigi az olimpia eddigi legnagyobb meglepetését szereztek azzal, hogy 10–9-re legyőzte a játékokon 13 éve veretlen amerikaiakat.

Berecz Zsombor pedig továbbra is tartja a második helyét finn dingi kategóriában, a vitorlázó szerdán 9. és 4. helyet szerzett.

A pazar teljesítményt követően pedig bízhatunk abban, hogy sportolóink csütörtökön is megrázzák magukat.

Szoríthatunk Major Veronika sportlövőnkért, ahogy a cselgáncsozó Cirjenics Miklósért és a női tőrcsapatunkért is.

Úszóink közül Kapás Boglárka 200 méter pillangón, Németh Nándor 100 méter gyorson, a női csapatunk pedig 4x200 méter gyorson döntőzik,

míg az utolsó olimpiáján szereplő Cseh László, valamint Telegdy Ádám is a fináléért úszik, ahogy Pétervári-Molnár Bendegúz is elődöntőzik egypár evezésben. Remélhetőleg Ilku Miklós és Palotai Barnabás újabb magyar sikerekről, érmekről tudósít az Indexnek a helyszínről.

Válogatottjaink közül a férfi vízilabdacsapat könnyed ujjgyakorlatra készül Dél-Afrika ellen, míg a női kézicsapat az első győzelmét zsebelné be a japán fővárosban az orosz csapat ellen.

Kövessék velünk a tokiói programokat, és szurkoljanak együtt velünk a magyarokért!

A magyarok csütörtöki programja

2.00: Major Veronika – sportlövészet, női 25 m pisztoly, precíziós sorozat

3.00: Magyarország–Dél-Afrika – vízilabda, férfi, A-csoport, 3. forduló

3.50: Magyarország – vívás, női tőr csapat, negyeddöntő (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Mohamed Aida, Pásztor Flóra)

4.00 után: Cirjenics Miklós – cselgáncs, férfi, -100 kg

4.04: Telegdy Ádám – úszás, férfi 200 m hát, elődöntő

4.10: Pétervári-Molnár Bendegúz – evezés, férfi egypár, elődöntő

4.28: Kapás Boglárka – úszás, női 200 m pillangó, döntő

4.37: Németh Nándor – úszás, férfi 100 m gyors, döntő

5.05: Vadnai Benjamin – vitorlázás, férfi laser, 7-8. futam

5.08: Cseh László – úszás, férfi 200 m vegyes, elődöntő

5.15: Érdi Mária – vitorlázás, női laser radial, 7-8. futam

5.31: Magyarország – úszás, női 4x200 gyors, döntő (Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Késely Ajna, Veres Laura, Verrasztó Evelyn)

6.05: Cholnoky Sára – vitorlázás, női szörf, 10-12. futam

7.35: Berecz Zsombor – vitorlázás, férfi finn dingi, 5-6. futam

12.22: Késely Ajna – úszás, női 800 m gyors, előfutam

12.30: Magyarország–Orosz csapat – kézilabda, női, B-csoport, 3. forduló

12.50: Kovács Zsófia – torna, szer, női egyéni összetett, döntő

12.59: Milák Kristóf, Szabó Szebasztián – úszás, férfi 100 m pillangó, előfutam

13.13: Hosszú Katinka – úszás, női 200 m hát, előfutam

13.16: Burián Katalin – úszás, női 200 m hát, előfutam

13.21: Magyarország – úszás, vegyes váltó, 4x100, előfutam (Gyurinovics Fanni, Halmai Petra, Kovács Benedek, Márton Richárd)

A teljes csütörtöki programot itt nézheti meg.

(Borítókép: Vogel Soma (szemben) és a japán Siga Micuaki a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia férfi vízilabdatornáján az A csoport második fordulójában játszott Magyarország - Japán mérkőzésen a tokiói Tacumi Vízilabdaközpontban 2021. július 27-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Football news:

Ibrahimovic will not play with Juve, most likely. Chiesa and Bernardeschi can take part in the match
Boateng, fined 1.8 million euros for attacking an ex-girlfriend, filed an appeal
Ancelotti called David Luiz to offer to move to Real Madrid
One-Bissaka will appear in court for driving without a license
Southgate wants more women to work in the staff of the England national team
Mourinho on the victory over CSKA Sofia: Roma did not deserve 5:1. I did not like the game
Steve Bruce: My family thinks I'm sick because I'm not leaving Newcastle